(1564-1616)

Élete:

William Shakespeare a világirodalom talán egyik legnagyobb klasszikusa, az angol reneszánsz tehetséges drámaírója, életéről mégis nagyon keveset tudunk. Stratford upon Avonben született 1564-ben. Apja, John tehetős polgárként élt ebben a kisvárosban, a kesztyűkészítéstől a kereskedésig sokmindennel foglalkozott, majd fokozatosan elszegényedett. Anyja, Mary Ardent egy környékbeli nemes lánya volt. William életéről 18 éves koráig nem sokat tudunk. Apja iskolába járatta, de egyetemre már nem volt pénze. 18 évesen feleségül vette a nála 8 évvel idősebb Anne Hathawayt. Rövid időn belül 3 gyermekük született. Ekkoriban Shakespeare életét teljes homály fedi. Valószínűleg csatlakozott a városukba látogató vándorszínészekhez, akikkel Londonba utazott. Mindent megtanult, ami csak szükséges volt ahhoz, hogy beállhasson színésznek, majd drámákat írhasson. Első színházi sikereit 1590-ben érte el, darabjaira tódult a közönség. Drámái mellett kiváló szonetteket is írt. A szonettet szigorú kötöttség jellemzi: 14 soros és meghatározott versszakokra bomlik, de Shakespeare az ún. strófatagolás nélküli változatot honosította meg. Általában jambikus lejtésű, 10-11 szótagos sorokból áll. Ezek a verseknek egy része egy mecénásnak, Southampton grófnak szólnak, a másik része egy titokzatos Fekete Hölgynek szól. 1594-től Shakespeare saját színtársulatot működtetett, 1599-ben pedig megépíttette a Globe színházat. Társtulajdonos volt, így a színház jövedelméből ő is részesedett. 1610-ben, mire hazatért családjához már vagyonos földbirtokos volt. Feltehetôleg1616-ban halt meg tüdőgyulladásban.

Munkássága:

Shakespeare idejében nem volt divat a drámákat nyomtatásban kiadni, sőt a műveit nem is ő osztotta fel felvonásokra és jelenetekre. Ezt az utókor végezte el. Szinte minden művének megtaláljuk az előzményeit más íróknál. Ő mindig csak egy kész művet dolgozott fel. Munkásságának 3 nagy korszaka van. 1590-1601-ig írta az akkoriban igen népszerű királydrámákat és komédiákat, de ekkor készültek szonettjei is. A következő korszaka 1601-1608-ig tartott, a nagy tragédiák és a sötét vígjátékok ideje. 1608-1611-ig a regényes színműveit írta, amelyeket legérettebb műveiként tartunk számon.

Drámái a témájuk szerint csoportosítva:

Királydrámák: ebben a műfajban két folytatásos tetralógiát írt a “Rózsák háborújáról”. Ez az angol reneszánsz egyik új műfaja. Jellemzi őket a sok vérontás és harc. Ide tartozik a II. Richárd, III. Richárd, V. Henrik, VI. Henrik, IV. Henrik. Sajátossága még a műfajnak, hogy csak Angliában alakult ki és csak ottani drámaírók alkalmazták.

Komédia: legelső művei ebben a műfajban íródtak. Jellemzi őket a sok hirtelen fordulat, a sok mesei elem, a hősnők fontos szerepe. Műveiben megjelenik a reneszánsz új elmélete a szerelemről. Központi témája a boldogságkeresés melynek célja és eszköze a szerelem. Ide tartozik a Tévedések vígjátéka, A makrancos hölgy, A két veronai nemes, Lóvá tett lovagok, Szentivánéji álom, A windsori víg nők, Sok hűhó semmiért, Ahogy tetszik, Vízkereszt, vagy amit akartok.

Tragédiák: Shakespeare tragédiáiban a szereplők nem emberfeletti lények, vannak hibáik. A főhős általában önelemzésbe merül és az önismeret is előtérbe kerül. Műveiben a befejezés reménysugarat is tartalmaz. Ilyen mű a Rómeó és Júlia, Othello, a velencei mór, Hamlet, dán királyfi, Lear király, Macbeth, Julius Caesar, Antonius és Kleopátra, Coriolanus.

Regényes színművek: Shakespeare talán legérettebb alkotásai tartoznak ebbe a műfajba. Jellemzője, hogy benne van a nagy tragédiák élményanyaga, fontos az optimizmus alapgyőzelme, fantasztikus történeteket mesél el, az ember győz természet felett. Ide tartozik a Téli rege, A vihar, Pericles, Szeget szeggel, Cyberline, A velencei kalmár, Minden jó, ha a vége jó, Trolius és Cressida.

Shakespeare nagyon jó jellemrajzokat alakított ki főszereplőiről, nagyon jó emberismerő, tudatos szerkesztő volt. Szinte minden művének megtalálták a forrását, kivéve a legutolsónak, A viharnak. Ebben talán önmagát jellemzi, ez talán az egyetlen önéletrajzi ihletésű műve. Maga a főszereplő lesz a mű “rendezője” is. Általában nem ragaszkodott az idő, hely, és cselekmény kötött előírásaihoz, szabadon kezelte azokat. Felhasználta a népi hagyományokat, ügyesen beleszőtte őket a műveibe.