A Pantokrátor Krisztus

Szent András a koronán

A szimbólumrendszere két részre tagolódik. A felső, a keresztpánt Isten mennyei birodalmát jelképezi, a szellemiséget, az alsó rész, az abroncs Isten földi birodalmának jelképe. A korona tetején-közepén a világegyetem uraként trónol felirat nélkül a Teremtő Atyaisten. Az alsó részen a főhelyen Jézus, Isten földi birodalmának ura, Mihály és Gábriel arkangyalok kíséretében.

A pántokon az Atyától jobbra nem lehet más, mint Krisztus földi helytartója, Péter, háta mögött Péter helyettese, a második fő tanítvány, Jakab áll. A Pantokrátor balján Pált ábrázolja az ikon, mert ő külön meghívást kapott. Leveleinek egy része a kisázsiai egyházakhoz szól, így kultusza az örményeknél is megvolt. Ezután következik a szeretett tanítvány, János, akire az Atya Fia, Krisztus a kereszten függve édesanyját bízta. Péter lábánál testvére, András látható, aki először ismerte föl, hogy Jézus messiás.

Sokan felvetik,^[forrás?] hogy miért nem 12 apostol van a Szent Koronán. Egyesek szerint ez azért van, mert a 12 tanítvány csak az utolsó vacsoránál volt együtt. A kérdés jogosnak tűnik, a 12 apostol felhelyezése azonban elvi okoból nem is lett volna lehetséges. Eredetileg a 12 apostol között szerepelt iskarióti Júdás, akinek képe azonban Jézus elárulása és öngyilkossága miatt nyilván nem kerülhetett fel a Koronára. Júdás helyére a 11 apostol Mátyást választotta; majd a későbbi gyakorlat még Barnabást, végül pedig a csak Jézus halála és feltámadása után megtért Pált is apostol címmel ruházta fel. Hármuk közül főleg számos, az Újszövetségbe is felvett írása révén Pál olyan tekintélyre tett szert, hogy máig Péterrel együtt szokás emlegetni, és ilyen értelemben szinte valamennyi, Jézus által személyesen kiválasztott apostolnál nagyobb jelentőségre tett szert. A Korona készítője tehát válaszút előtt állt: vagy 14-15 személy képét helyezi fel, vagy valamilyen szempontrendszer alapján válogat közülük.

Ugyancsak válogatni kellett a szentek közül, hiszen ők sokkalta többen vannak: éppen ezért lehet vizsgálni azt a kérdést, hogy összességében milyen vezérelvet követtek a Korona összeállítói. Úgy tűnik, hogy azon szentek zománcképeit látjuk a Koronán, akik védőszenteknek bizonyul(hat)tak egy keresztény uralkodó számára (Kozma, Damján, András, Fülöp, György és Demeter).

A Szent Korona valamennyi ábrázolt személye örmény típusú; legklasszikusabb a két angyal ábrázolása. A Isten égi és földi birodalmának egybeszövése klasszikusan a Magyar Szent Koronában csúcsosodik ki.

A Pantokrátor Krisztus ábrázolása ugyanakkor megegyezik kopt barlangtemplomokban talált 4. századi falfestményekkel.

A hagyomány szerint 1038. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján, I. István király a Szent Korona képében fölajánlotta Magyarországot Szűz Máriának. A Szent Korona-tan szerint ezzel elindította azt a folyamatot, amelynek során egy egyszerű magyar koronázási ékszerből az államiság jelképe lett.

A Szent Korona eredetéről a kutatók alapvető kérdésekben sem tudnak megegyezni. Több mint 40 elmélet született már az eredetére nézve, a legszélsőségesebb ellentmondásokkal.^[9] Sajátossága, miszerint az alsó abroncs képei eltakarják a felső pánt alsó részén lévő képeket, arra engedett következtetni bizonyos kutatókat, hogy a korona ebből a két részből lett összeillesztve, hiszen nem lehet, hogy egy ilyen fontos tárgy tervezésénél ilyen súlyos „hibát” ejtsenek. Ez az érvelés első hallásra logikus, amíg végig nem gondolja az ember, hogy ha ilyen fontos tárgynál nem követhettek el ekkora tervezési hibát, akkor ekkora összeillesztési hibát hogyan követhettek el. Tehát mindegy, hogy a korona készítői mindent maguk csináltak, vagy kész darabokból dolgoztak, a végeredmény ugyanaz lett, és ha a végeredmény „hibásnak” mondható, akkor mindkét esetben hibáztak a készítők. Ezek a magyarázatok tehát nem válaszolják meg azt a valóban felmerülő kérdést, hogy miért takarják el az alsó képek a fölsőket. A kitakarás legvalószínűbb magyarázata az, hogy nem a képek látványa volt fontos, hanem jelenlétük a koronán.

A Szent Korona elölnézetben

A Szent Korona hátulnézetben

Felső része latin betűs, míg az alsó görög. Ebben a tényben az „összeillesztett” korona hívei nézetük megerősítését látták, és megszülettek az elméletek a latin korona római, és a görög korona bizánci származásáról, mint legkézenfekvőbb származási helyekről. Ez ellen az érv ellen szólva más kutatók fölhívták a figyelmet, hogy a katolikus egyházon belüli kétnyelvűség a mai napig megőrződött, a fontos eseményeknél, például templom-, vagy papszentelésnél görög és latin nyelven egyaránt el kell mondani minden fontosabb szöveget, különösen így lehetett az egyházszakadás (szkizma), vagyis 1054 előtt. A görög a keleti kereszténység nyelve, a latin a nyugatié, a kettő együttes használata az egység jele. Ilyen szimbolikus jelentéssel különülhet el az alsón és a felső részen használt nyelv is.

Sokan megkérdőjelezik a korona datálását (például Dümmerth Dezső^[10], Bartha Lajos^[11], és természetesen maga Csomor Lajos^[12]) VII. (Dukász) Mihály bizánci császár képe alapján, mert a képről e szerint az elmélet szerint kiderült, hogy utólag lett felerősítve, egy eltávolított kép helyére.^[13]

A csere időpontjára vonatkozóan a vélemények eltérőek. Egy változat szerint valamikor 1784 és 1790, II. József Habsburg király idejében kerülhetett sor, mert ekkor a Szent Korona nem tartózkodott Magyarországon, hanem Ausztriában, Bécsben. Elképzelhető, hogy ebben az időben cserélték le Dukász Mihály képére.^[forrás?] A bizánci eredetű Dukász-kép nagyobb, mint az eredeti kép, ezért nem fér bele a foglalatába. Egyes vélemények szerint^[14] az eltávolított kép Szűz Mária ábrázolása lehetett, hiszen ő Magyarország védőszentje, akinek Szent István felajánlotta az országot. Más lehetőség is adódik, miszerint a Szent Istvánnal eltemetett koronát a Szent László idejében történt exhumálás alkalmával vették ki a sírból, és a hátsó front sírban keletkezett sérülései miatt Kálmán alatt javították azt ki egy máshonnan származó képpel.^[15]

A Szent Korona ábrázolása Decsy Sámuel 1792-ben készült könyvében

A koronázási ékszerek ábrázolása Decsy Sámuel 1792-ben készült könyvében

Az Egyesült Államokból 1978. január 6-án történt hazahozatala után egy négytagú mérnökcsoport ^[16] és később két aranyműves, Ludwig Rezső és Csomor Lajos is vizsgálhatta. Az ő megállapításaik szerint a Szent Korona egységesen kivitelezett ötvösmű. Kialakításának ötvösszakmai sajátosságai alapján nem készülhetett sem Nyugat-Európában, sem Bizáncban. Az ékszerek kimunkálása alapján kaukázusi ötvösműhely remeke lehet, ahol a belső-ázsiai, iráni és mezopotámiai stílusok ötvöződtek. Megjegyzendő, hogy véleményük továbbra sem számít meghatározónak a történészek között.

Az ily módon valószínűsíthetően egységesen készült korona pontos keletkezési helye és ideje azonban még mindig vitatott. Egyes kutatók a keletkezést a 4-10. század közé teszik, szerintük első viselője Attila király is lehetett, míg készítési helyül párthus, hun, grúz ötvösműhelyek kerülnek szóba.

A Szent Korona Magyarországra érkezéséről is rengeteg, kalandosabbnál kalandosabb elképzelés született. A legismertebb, népszerű elmélet szerint II. Szilveszter pápa küldte Szent István 1001-es koronázására. Más vélemények szerint I. István Grúziából rendelte magának, míg a legkevésbé ismert elmélet szerint egy kaukázusi műhelyben készítették, és az avaroké volt. Mértékadó lehet az ötvösmesterség történetét is figyelembe vevő Csomor Lajos, aki a korban használatos ötvösmódszerek és díszítmények alapján kárpát-medencei, 7-8. századi avar ötvösműhelyt valószínűsít. Nagy Tudum avar kagán 796-os aacheni látogatása alkalmával vitte ajándékba Nagy Károlynak, akit 800-ban III. Leó pápa ezzel koronázott meg. 1000 húsvétján III. Ottó császár megtalálta Nagy Károly sírját és benne a koronát, amelyet elvitt II. Szilveszter pápának, aki ezt küldte Szent Istvánnak. Ennek egyszerűbb és hihetőbb verziója szerint az avar kagán koronáját a kincstárban őrizték egészen addig, míg maga Ottó el nem küldte azt Istvánnak, amely gesztussal megerősítette, hogy elfogadja az avarok örökösének.

Egyes történészek, mint például Kocsis István véleménye szerint mindmáig nem szűnt meg a Szent Korona ezeréves jogfolytonossága.

A Szent Korona, amennyiben azonos lenne I. István koronájával, 55 magyar király fejét érinthette. Csak három király nem volt megkoronázva: I. Ulászló, János Zsigmond ellenkirály, aki csak névleg uralkodott és 1570-ben le is mondott, valamint II. József, a „kalapos király”, aki nem koronáztatta meg magát. A Magyar Királyság ezer éve alatt a Szent Korona is kalandos történelmet élt meg. Az Árpád-házi királyok idején Székesfehérvárott őrizték, később Visegrádon, utána pedig Pozsony lett a koronázó főváros.

A koronázási jelvények

Ottó megtalálja a Szent Koronát. Miniatúra a Képes krónikában

Képeslap a Szent Korona 1853-as orsovai megtalálási helyén emelt kápolnáról

Az Árpád-ház kihalása után II. Vencel 1304-ben a koronázási ékszereket Prágába vitte. 1305. június 21-én történt halála után az 1305. augusztus 18-án megkötött német-cseh béke egyik feltétele volt, hogy az utód III. Vencel lemond a magyar trónról és a koronázási jelvényeket visszaszolgáltatja. I. Albert német király nem saját magának követelte a Szent Koronát, hanem azt anyai unokaöccsének, Károly Róbertnek kívánta juttatni. Vencel ennek a feltételnek eleget is tett, 1305. október 9-én Brünnben ünnepélyesen lemondott a magyar trónhoz való jogáról, de azt a koronával együtt szövetségesének, Bajor Ottónak adta át.

Ottó Magyarországra jövetele nem volt veszélytelen, mert III. (Habsburg) Rudolf osztrák herceg megkísérelte a Magyarországra vezető utakat elzárni előle. Hogy a feltűnést elkerülje, Ottó (a Képes krónika ábrázolása szerint) egy nagyobb kulacshoz hasonló csobolyót^[17] készíttetett és abba rejtette a Szent Koronát. Egy éjszaka folyamán a csobolyó a földre esett és a visszaforduló Ottó csak másnap este találta meg. A Képes krónika írója égi jelként értékelte az esetet:

Az angyal adta korona említése igazolja, hogy a Szent Korona „szent” voltáról alkotott nézet a 14. századra már átment a köztudatba. (A Szent Korona kifejezéssel IV. Béla egy oklevelében találkozhatunk először.) A Szent Korona kutatásában volt olyan időszak, amikor a kereszt ferdeségét a csobolyó leesésének következményeként magyarázták.

1307 elején Ottó Erdélybe indult, a források egy része szerint az őt támogató erdélyi németekkel akarta kapcsolatait erősíteni, más források szerint feleségül kívánta venni Kán László erdélyi vajda leányát. Kán László elfogta a magyar királyt a nála lévő Szent Koronával együtt. Ottó csak néhány hónapos rabság után, váltságdíj ígéretével szabadult és feladva magyarországi uralmi terveit Bajorországba távozott.

1309. június 15-én Budán Tamás esztergomi érsek királlyá koronázta Károly Róbertet, de mivel a Szent Korona még mindig az erdélyi vajda kezében volt, alkalmi koronát használt hozzá. Ezzel több hagyományt is megsértett, mert a magyar szokásjog csak a Székesfehérvárott, az esztergomi érsek által és a Szent Koronával történt koronázást ismerte el érvényesnek. Kán László csak az egyházi átok hatására adta a koronát, így a királyt 1310. augusztus 20-án ismét megkoronázták, ezúttal minden előírást betartva.

A korona körüli bonyodalmak I. Lajos halála után kezdődtek újra.

Durazzói Károly nápolyi király 1385-ben a magyar trónra tört, s kihasználva a magyar belviszályokat, megszerezte a koronát, s 1385-ben királlyá koronázta magát. Erzsébet anyakirályné azonban Garai Miklós nádor segítségével elfogta, majd megölette Károlyt, akit a pápa is kiátkozott. Ezt követően a korona Mária, Zsigmond, majd Albert királyaink, illetve a királyi kincstár birtokában volt. Albert király halála után 1440. február 21-ére virradó éjjel a korona krimibe illő viszontagságokon esett át. Kottanner Jánosné, a királyné udvarhölgye, Kesselőkői Liptai Bálint és szolgája segítségével Visegrádon ellopta a koronát, és egy vánkosba rejtve Komáromba vitte. Ezzel lehetővé tette V. László megkoronázását, a korona Frigyes császár kezére jutását és meghiúsította I. Ulászló megkoronázását.^[18] Emiatt, 1440. július 17-én I. Ulászló királyt egy alkalmi koronával koronázták meg, amelyet I. István székesfehérvári ereklyetartójáról szereltek le. A két király miatt az országban polgárháború tört ki, amelyből I. Ulászló került ki győztesen, de ő az 1444-es Várnai csatában elesett.

A korona 1463-ban Bécsben volt, amikor I. Mátyás király megkötötte III. Frigyessel a bécsújhelyi megállapodást, amelynek értelmében 80 000 aranyforintért visszakapta tőle a Szent Koronát, és azzal 1464. március 29-én Székesfehérvárott megkoronázták.^[19]

A mohácsi csata után a koronát II. Lajos özvegye, Habsburg Mária Visegrádon keresztül először Pozsonyba, majd Bécsbe menekítette, végül átadta I. Ferdinándnak, aki a korona birtokában, Szapolyaival szemben, nagyobb jogot formálhatott a magyar trónra.

A koronázást 1527. november 3-án tartották Székesfehérvárott Podmaniczky István nyitrai püspök^[20] közreműködésével, mivel ő volt a rangidős főpap, amíg az esztergomi érsek és veszprémi püspök nem volt felszentelve.^[21] A felesége, Jagelló Anna királyné koronázására másnap, azaz november 4-én került sor, szintén Székesfehérvárott, és akit szintén a nyitrai püspök koronázott meg a fent említett okok miatt. Ez volt az utolsó székesfehérvári királykoronázás.

[…]

1848. december 30-án Kossuth Lajos, a Honvédelmi Bizottmány elnöke, Magyarország kormányzója nyílt rendeletet intézett Bónis Sámuel képviselőhöz, melyben mint országos biztost megbízta, hogy a koronát budai őrzési helyéről szállítassa Debrecenbe, ahová a kormány is költözik.

A Szent Koronát vonattal szállították Szolnokig, majd onnan szekéren tovább vitték a debreceni városházára. A Szent Korona a háborús veszély elmúltával újra a budai várba került. 1849 nyarán azonban, Pest kiürítésekor újra a Szent Korona menekítését kellett előkészíteni. A fontos feladattal kapcsolatosan Kossuth Lajos kormányzó, Szemere Bertalan belügyminiszter, és Duschek Ferenc pénzügyminiszter egyeztettek és a koronaékszerek elszállítása mellett döntöttek. A Szent Korona, a koronaőrség nélkül, Szegedre majd Nagyváradra, később Aradra került. A Szent koronát menekítők 1849. augusztus 15-én érkeztek Orsovára, ahol „A Fehér Bárányhoz" címzett fogadóban szálltak meg. Mivel az országhatár átlépése a koronával nem volt lehetséges, Szemere Bertalan miniszterelnök és belügyminiszter az ékszerek elrejtése mellett döntött. A magyar határ közelében elásták a koronát rejtő ládát és a rejtekhely közelében lévő fán egy jelet hagytak, majd a helyszínről térképet készítettek. Kossuthot az emigrációban, utólag tájékoztatták az elrejtés tényéről. A szabadságharc leverése után az osztrák rendőrség egy bizottságot hozott létre a Szent Korona kutatására és 1853. szeptember 8-án megtalálták a koronázási ékszereket rejtő ládát. A Szent Korona és a jogar viszonylag sértetlen volt, de a koronázási kard elpusztult, a palást átázott és kifakult.^[22] Ezt követően a korona ismét Budára került és a második világháború végéig a várban őrizték.

A független Magyar Köztársaság állami címere a Szent Koronával

Kőszeg, Kálvária utca, a Szent Korona őrzőhelye: 1945. március 18–27.

Az utolsó magyar koronázás napján, 1916. december 30-án koronázták meg Budapesten IV. Károlyt, és feleségét, Zita Bourbon–pármai hercegnőt. A koronázók Csernoch János esztergomi érsek és gróf Tisza István voltak. A Tanácsköztársaság uralma alatt 1919-ben, megszüntették a Szent Korona és a koronázási jelvények korábbi őrzésének törvényét, melyet csak 1920-ban állítottak vissza.

1944. novemberében a Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom hatalomátvétele után védelem alá helyezték. Veszprémbe, Kőszegre, majd Velembe szállították, végül 1945 márciusában az ausztriai Mariazellbe, majd onnan Mattsee-be vitték, és – története során nem először – elásták.

A koronaőrök az amerikai hadsereg fogságába kerültek. Parancsnokuk tájékoztatása alapján az amerikaik megtalálták a koronát. Júliusban a bajorországi Augsburgba, onnan frankfurti bank trezorjába került, innen az Amerikai Egyesült Államokba vitték. Itthon az 1946-os I. törvénycikk szerint Magyarország, mint királyság megszűnt, új államformája a köztársaság lett. 1951-től 1978-ig a koronát az USA Kentucky államában, Fort Knox katonai támaszponton tárolták csaknem három évtizeden át. Az Európából Amerikába átszállított Szent Korona ládáján ez a felirat állt: „sugárzásveszélyes repülő-tárgy”^[forrás?].

A politikai enyhülés idején, 1978. január 5-én, Jimmy Carter elnöksége alatt a magyar Szent Korona a koronázási jelvényekkel együtt ismét hazai földre kerülhetett. Január 6-án a Parlamentben Cyrus Vance amerikai külügyminiszter kis ünnepség keretében átadta ezeket a magyar nép meghívott képviselőinek. Az eseményen jelen volt a hazai kulturális élet számos ismert személyisége, pl. Illyés Gyula író, Varga Imre szobrász és Kocsis Zoltán zongoraművész. Az államvezetés részéről Lázár György miniszterelnök és helyettese, Aczél György volt ott, valamint Apró Antal, az Országgyűlés akkori elnöke, aki a korona átvételéről szóló hivatalos elismervényt aláírta.^[23]. A koronát és a jelvényeket restaurálás után a Magyar Nemzeti Múzeumba vitték, két évtizeden át itt állították ki.

1999. december 21-én az Országgyűlés elfogadta a Szent Koronáról szóló 2000. évi. I. törvényt, melynek értelmében a Szent Koronát 2000. január 1-jén ünnepélyes keretek között (a jogarral és az országalmával együtt) a Parlament kupolacsarnokába szállították át. A koronázási palást a Magyar Nemzeti Múzeumban maradt.

2001. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján a millenniumi ünnepségsorozat keretében hajón Esztergomba vitték, ahonnan – rövid tiszteletadás után – visszakerült az Országházba.