A kiállított Szent Korona az Országház kupolacsarnokában

A magyar Szent Korona Európa egyik legrégebben használt és mai napig épségben megmaradt koronája. A magyar államiság egyik jelképe, mely végigkísérte a magyar történelmet legalább a 12. századtól napjainkig.

A hozzá kapcsolódó hagyományokkal és jogokkal foglalkozó Szent Korona-tan szerint a magyar alkotmányosság alapja volt az Anjou-kor végétől egészen a második világháború végéig. A tan szerint az ország alaptörvényének és jogrendszerének végső forrása a Szent Korona.

Hasonló, de máig élő jogi vonatkozásokat is tartalmazó koncepció épült ki a brit korona körül. ^[1] A korona az angol jog szerint olyan jogi személyiségű örökíthető hivatal (corporation sole), amely a végrehajtó hatalom jogi megtestesülését képviseli. A koronák mint tárgyak (mint az angol vagy a skót koronaékszerek) a „Korona” tulajdonát képezik és nem az uralkodóét. A „Korona” egy absztrakt metonimikus képzet, amely a kormány létezésének jogi alapját biztosítja.

A Szent Korona 1790-es ábrázolása

A Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia kiadványai,^[2] valamint a témával foglalkozó történészek többsége szerint a koronát III. Béla (1172-1196) korában állították össze két fő részből: az úgynevezett görög koronából (corona graeca) és a latin koronából (corona latina). A tetején lévő keresztet később, valószínűleg a 16. században illesztették a tetejére, meglehetősen durva módon, a Krisztus-kép átlyukasztásával. A kereszt elferdülését minden bizonnyal egy 17. századi sérülés okozta, amely úgy keletkezhetett, hogy a koronaékszereket tartalmazó vasláda fedelét azelőtt csukták le, hogy benne a koronát megfelelően elhelyezték volna. Ekkor a felső összekötő ívek is kissé meggörbültek, és több panel eltörött.

Egy 800 éves legenda szerint a koronát, vagy legalábbis annak felső részét, II. Szilveszter pápa küldte Asztrik érsek révén I. Istvánnak koronázására. E hiedelem alapja Hartvik püspök legendája ^[3], amelyet (Könyves) Kálmán kérésére írt. Mivel Hartvik legendája 1200 körül megjelent a magyarországi breviáriumokban és liturgiai művekben, a történet az egész keresztény világban elterjedt. Ennek alapján a korona népszerű neve Magyarországon és sokfelé máshol „Szent István koronája”.

A korabeli források azonban más képet rajzolnak elénk. A korábbi Nagyobb Legenda ugyanis, amelyet I. István kanonizálása idején, 1083. körül állítottak össze, ezzel kapcsolatban azt tartalmazza, hogy „az apja halála utáni ötödik évben… pápai levelet és áldást hoztak neki… és Istvánt, Isten kiválasztottját, királlyá emelték, felkenték olajjal és szerencsésen megkoronázták a királyi diadémmal”. A Nagyobb Legenda bizonyára nem hagyta volna említés nélkül, ha ez a korona a pápától érkezett volna.

Hartvik legendáját az magyarázhatja, hogy az ő idejében a székesfehérvári királyi kincstár már tartalmazhatott egy koronát, amelyről úgy tudták, hogy a pápától érkezett, vagy legalábbis I. Istváné volt.

Az a kérdés, hogy a Szent Korona felső része valóban István királyé volt-e, nyitva maradt egészen 1978-ig, amikor a koronát Magyarországra visszaérkezte után alaposabb vizsgálatnak lehetett alávetni. E vizsgálat nyomán azt állapították meg, hogy a korona alsó és felső részének stílusa és gyártási technikája erősen eltér, és emiatt valószínű, hogy két különböző helyen és korszakban készült.^[4]

II. Rudolf átadja a koronát Mátyásnak Prága mellett, 1608 ^[5]

Az alsó rész (amelyet görög koronának, Corona Graeca is neveznek) 5,2 cm széles, átmérője 20,5 cm. A két metszett akvamarin kő a diadém hátoldalán II. Mátyás (1608-1619) idején került a koronára. A korona homlokoldalán a Pantokrátor Krisztus képe helyezkedik el, amely alatt a korona peremén jobbra és balra Mihály és Gábriel arkangyalok, majd György és Demeter, valamint Kozma és Damián mártírok képmásai találhatók.^[6]

A diadém hátoldalán VII. (Dukász) Mihály bizánci császár (1071-1078) utólagosan és meglehetősen durván felszerelt képe látható az ívelt keretben. Alatta, kissé balra és jobbra egy-egy olyan zománckép található, amelyek eredetéről és értelmezéséről szintén vita folyik. Csomor Lajos szerint ezek sem eredetiek, utólag kerültek fel mai helyükre, és nem is egy időben, mert mindhármat más-más ötvöstechnika eljárással rögzítették. Ugyancsak jelentős eltérés, hogy míg Dukász Mihály és az alatta balra ábrázolt személy szembe néz, addig a jobb képen lévő uralkodó pupillái jobbra állnak. Ez azért különös, mert a korona abroncsán elhelyezkedő eredeti képek arcai mind az abroncs eleje felé tekintenek (tehát Mihály, György, és Kozma balra; Gábriel, Demeter és Damján jobbra), így a Dukász alatt jobbra eső kép - legalábbis mai helyén - nem illik a rendszerbe.

A Dukász alatti balra Kon(stantinos) Porphyrogennetosz vagy Kon(stantios) képe látható (előbbi a császár fia, utóbbi a testvére volt).

A jobbra lévő képet általában I. Géza magyar király (1074-1077) képmásának tartják a felirat alapján: Гєωβιτzас Пιсτос Κρаλңс Τоυрхιас (átírásban: Geóbitzasz pisztosz kralész Turkhiasz), amit így lehet fordítani: „Geobitzasz, Turkia hívő királya”. A „Geobitzasz” aligha lehet más, mint a magyar Géza név bizánci, torzult formája, míg „Turkia” megfelel Magyarország hagyományos bizánci elnevezésének. Látszólag egyszerű tehát az azonosítás: Dukász Mihály kortársa volt I. Géza, tehát akkor őt ábrázolja a kép. Az azonosítás azonban korántsem egyértelmű.

A két kép kivitelezési technológiája, az ábrázolt személyek szemének állása, és a képek felszerelési módja is eltérő; és egyik sem lehetett eredetileg a Korona azon pontján, ahol most van. Emiatt gyenge alapokon áll a két személy összekötése, de lehetséges. Ugyancsak elgondolkodtató a Geobitzasz-felirat, hiszen már Géza nagyfejedelem (~972-997) is részesült a keresztségben, ahol az István nevet kapta. Az István görögül azonban "Stephanos", ami koronát jelent, a korona pedig a király (králész) felségjelvénye. A felirat - legalábbis jelenlegi - többértelműsége alapján tehát az is elképzelhető, hogy nem I. Géza zománca látható Dukász képe alatt.

A bizánci udvari szokásoknak megfelelően egyébként különbség van a császárok és a magyar uralkodó ábrázolásában; az előbbiek feje körül dicsfény ragyog, nevük pirossal van írva, míg a magyar király feje körül nincs glória, neve sötétkék vagy fekete betűkkel íródott.

A képek többségét azonos módszerrel illesztettek a helyére, némelyiknél azonban utólagos módosítások nyomai mutatkoznak. Dukász képe például jóval nagyobb a mögötte lévő keretnél. Nagy magassága miatt lejjebb kellett csúsztatni, ehhez az abroncs fölső gyöngysorából tucatnyi gyöngyöt el kellett távolítani. Az abroncsot fölülről szegélyező gyöngydrót miatt a kép alsó része eltávolodott az abroncstól, így a kép hátradől. A lecsúszás ellen alul egy tartót forrasztottak hozzá. De a kép szélesebb is a keretnél, így annak peremét oldalról sem lehetett a képre hajtani. Hogy rögzítsék, a képet két szegeccsel nem is a kerethez, hanem a mögötte lévő pánthoz (a latin koronához) erősítették. Ebből az a következtetés adódik, hogy ezt a zománcképet eredetileg más célokra készítették, és a koronához utólag illesztették (egy másik kép helyére).

A görög korona formája az ívelt és csúcsos lemezekkel megegyezik a bizánci császárnők koronájának formájával, azaz eredetileg egy női korona volt. Géza király felesége számára készült, aki a görög Szünadenosz családból származott. Nem egy új koronát kapott, hanem – a kor szokásainak megfelelően – a kincstár egy régebbi darabját alakították át a számára. Azokat a képeket, amelyek elavultak vagy irrelevánsak voltak, lecserélték másokkal, majd ebben a formában küldték a koronát Magyarországra.^[forrás?]

A keresztpántok (amelyeket együtt latin korona, vagy Corona Latina néven is emlegetnek) négy 5,2 cm széles aranypántból készült, amelyeket egy négyzetes központi lemezhez (7,2*7,2 cm) erősítettek. A központi panelen 12 igazgyöngy, az ívelt lemezekkel együtt a latin koronán összesen 72 gyöngyszem található, amelyek Krisztus tanítványainak számát jelképezik (Apostolok cselekedetei 10,1).

A korona ikonográfiája felülről

A központi panel Krisztust ábrázolja. A négy pánton két-két álló apostol képe szerepel, az Apostolok cselekedetei 1,13-ban felsorolt első nyolc apostollal megegyezően.

A latin korona nem egy önálló tárgy, önmagában nem volt funkciója. Arra készült, hogy hogy a szegélyhez erősítsék és kupola-formát adjon a koronának. A szentek és apostolok neveinek írásmódja alapján datálni lehet keletkezését. A Tamás nevében előforduló nagy T betű és a Paulus nevében szereplő második U olyan formában íródott, ahogy a bizánci pénzérméken írták ezeket a betűket a 11. század közepéig. Az apostol-lemezek stílusa alapján megállapítható, hogy azok a Bizánci Birodalom akkori peremterületein, minden bizonnyal Közép-Itáliában készülhettek a 11. század első felében. Ezek a képek korábban egy ereklyetartót vagy hordozható oltárt díszíthettek, amelyet I. István kaphatott a pápától, az ő ajándékai – amelyeket történeti források igazolnak – viszonzásaképpen. De az sem kizárható, bár bizonyítani jelenleg nem lehet, hogy István mégis egy koronát kapott a pápától. Az apostolok képei azonban, stílusuk alapján, nem datálhatók az 1000. körüli időszakra.^[7]

Az egész korona formája megegyezik a kamelaukion típusú, zárt tetejű koronákkal, amelyeket a Bizánci Birodalomban kezdtek használni. A sok kép alkalmazása is jellemző a bizánci udvarra. Amikor az összekötő pántokat a korona tetejéhez illesztették III. Béla ^[8] idején, nyilván a bizánci szokásokat követték.

A további koronaékszerek kiválasztásánál is minden bizonnyal igény volt arra, hogy azok valamilyen módon köthetőek legyenek az első, szentté avatott magyar királyhoz. A koronázási palást hímzése egyértelművé teszi, hogy az I. István és felesége, Gizella királyné rendelésére készült 1031-ben. István királynak a palástra hímzett képmása nem a jelenlegi Szent Koronával ábrázolja az uralkodót. A jogar, gömbbel a végén, szintén István idejére datálható. II. Henrik német-római császár és III. Rudolf burgundiai király pecsétjein az uralkodók nagyon hasonló jogarokat tartanak kezükben; viszont ilyen rövid nyelű, gömbben végződő jogarok sem korábban, sem későbben nem voltak használatban.

Az új korona, az I. Istvánhoz köthető zománclemezekkel az összekötő pántokon, a 12. század végétől vált a magyar királyok koronájává. Első ízben 1256-ban nevezték Szent Koronának. A 14. századtól a királyi hatalom jelképe már nem egy korona – mint más királyságokban – hanem egy bizonyos tárgy, a Szent Korona lett. 1401-ben az állami pecsét felirata a következő volt: „A Szent Korona pecsétje”.