Rákosi Mátyás (Ada, 1892. márc. 9. – Gorkij, SZU, 1971. febr. 5.): a Magyar Kommunista Párt, majd a Magyar Dolgozók Pártjának főtitkára, miniszterelnök. Elvégezte a Keleti Ak.-t, utána tisztviselő. 1910-ben belépett az SZDP-be, tagja lett a Galilei Körnek. Németo.-ban, majd Angliában dolgozott (1912–14). Az I. világháborúban katona, orosz hadifogságba esett. Bekapcsolódott a m. hadifoglyok forradalmi szervezkedésébe. 1918. máj.-ban tért haza, nov.-ben csatlakozott a KMP-hez, amelynek vidéki titkára lett. 1919. febr. 20-án a KMP vezetőivel együtt letartóztatták. A Tanácsköztársaság idején kereskedelmi népbiztosh. (márc. 21.–ápr. 3.), a szociális termelés népbiztosa (ápr. 3.–jún. 24.). Részt vett a Vörös Hadseregnek a cseh intervenció elleni harcaiban; a Vörös Őrség orsz. parancsnoka (júl. 20–31.) volt. A Tanácsköztársaság bukása után Ausztriába emigrált (aug. 1.), ahol internálták, majd kiutasították. 1920-tól a SZU-ban a Kommunista Internacionálé (Komintern) végrehajtó bizottságának munkatársa, 1921-től titkára. A Komintern II. kongresszusán (Moszkva, 1920. júl. 23. aug. 7.) beszámolt a Tanácsköztársaság tapasztalatairól. 1924 végén Mo.-ra küldték illegális pártmunkára. A KMP bécsi I. kongresszusa (1925. aug. 18–25.) a központi bizottság tagjává választotta. 1925. szept.-ben letartóztatták, előbb statáriális, majd a nemzetközi tiltakozó mozgalom hatására polgári bíróság elé állították, amely 8 és fél évi fegyházra ítélte (1926. aug. 4.). Büntetésének letelte után (1934. ápr. 24.) nem engedték szabadon, a Tanácsköztársaság idején folytatott népbiztosi tevékenységéért ismét bíróság elé állították (1935. jan. 21.). Életét a nemzetközi tiltakozó mozgalom mentette meg, életfogytiglani fegyházra ítélték (1935 febr. 8.). A szovjet kormány kezdeményezésére a cári csapatok által zsákmányolt 1848–49-es honvéd zászlókért cserébe kiadták a SZU- nak (1940. okt. 31.). 1941–44-ben a SZU-ban élő m. kommunista emigráció vezetője volt. A m. hadifoglyok között folyó antifasiszta politikai munkát irányította, szerk. a moszkvai Kossuth Rádió adásait. – 1945. jan.-ban tért haza, az MKP főtitkára lett. A Nemzeti Főtanács tagja (1945. nov. 2.–dec. 7.), miniszterelnökh. – állammin. (1945. nov. 15.–1949. szept. 5.), a min.-elnöki teendőket ideiglenesen ellátó állammin. (1946. febr. 1.-febr. 4.); a miniszterelnöki teendőket ellátó miniszterelnök-h. (1947. máj. 13.–máj. 31.) volt. Az MKP-MSZDP egyesülése (1948. jún. 13.) után az MDP főtitkára, majd 1953. jún.-tól a párt első titkára. A Minisztertanács elnökh.-e (1949. szept. 5.–1952. aug. 14.), a Minisztertanács elnöke (1952. aug. 14.–1953. júl. 4.). A népi demokratikus forradalom győzelméért, a proletárdiktatúra kivívásáért, a szocialista építés megkezdéséért folyó harc időszakában a párt népszerű vezetője volt. – A munkáshatalom megteremtése után személye körül kultuszt alakított ki, súlyos politikai hibákat követett el. Szektás irányvonala a politikában, dogmatikus állásfoglalásai az ideológiában, gazdaságpolitikai voluntarizmusa katasztrofális károkat okoztak, megrontották a párt és a tömegek kapcsolatát. Döntő felelősség terheli a törvénysértő perekért, amelyeket kezdeményezett, és amelyeknek ártatlan emberek tömegei, köztük a munkásmozgalom harcosai sorra estek áldozatul, ártatlanul. A szocialista építés során elkövetett hibáit az MDP Központi Vezetőségének 1953. jún. 27–28-i ülése bírálta meg. A jobboldali elhajlás elleni harcra való hivatkozással megkísérelte a szektás-dogmatikus politika visszaállítását (1955. márc.). Mivel gátolta a törvénysértő bírósági eljárások felülvizsgálatát, igazolni igyekezett korábbi hibás cseleketedeit, útját állta a szektás-dogmatikus politika következményei felszámolásának, az MDP Központi Vezetőségének 1956. júl. 1–2-i ülése leváltotta első titkári tisztségéből és kizárta a Politikai Bizottságból. 1956. júl.-tól haláláig a SZU-ban élt. A forradalom leverése után párttagsági jogait felfüggesztették. Az MSZMP Központi Bizottságának 1962. aug. 14–16-i ülése tevékenységének, magatartásának mélyreható bírálata alapján kizárta a párt tagjai sorából. – M. Válogatott beszédek és cikkek (4. bővített kiadás, Bp., 1955). – Irod. Balogh Sándor–Izsák Lajos: Pártok és pártprogramok Mo.-on (Bp., 1977); A magyar forradalmi munkásmozgalom története (III., Bp., 1970); A magyar népi demokrácia története, 1944–1962 (Bp., 1978).