Nagy Péter

1725. február 8-án halt meg Szentpéterváron I. (Nagy) Péter orosz cár, az orosz történelem egyik legnagyobb formátumú, egyben legvitatottabb alakja.
 

1672. június 9-én Moszkvában született, Alekszej cár második, Natalja Nariskinával kötött házasságából. Apja halálakor négyéves volt, féltestvéreitől eltérően egészséges és eszes. A cári trónt féltestvére, a betegeskedő Fjodor foglalta el. Az ő 1682-ben bekövetkezett halála után Péter és Fjodor testvére, a gyengeelméjű Iván társuralkodó lett, melléjük Iván 25 éves nővérét, az okos és befolyásos Szofját nevezték ki régensnek. Péter a Moszkva melletti Preobrazsenszkoje faluban nőtt fel, neveltetésével nem törődtek. Péter 17 évesen feleségül vette Jevdokija Lopuhinát, akire hamarosan ráunt, és kolostorba küldte. Az 1689-es sztrelec-lázadás alkalmával sikerült eltávolítania, majd kolostorba záratnia Szofját.
 
A társuralkodó Iván 1696-ban meghalt, Péter egy évvel később 250 fős küldöttséggel Nyugatra indult az európai országok gazdaságának és kultúrájának tanulmányozására. Pjotr Mihajlov álnéven hajóácsként dolgozott Hollandiában és Angliában. Hazájába a cári testőrök, a sztrelecek lázadásának hírére tért vissza, és rendkívüli kegyetlenséggel számolt le a sztrelecezredekkel.

 
Péter uralkodásának kezdetén Oroszország elmaradottnak számított, így a cár célja az lett, hogy a birodalmat a nyugat-európai országokhoz hasonló fejlettségi szintre hozza. Az élet minden területére kiterjedő reformok egész sorát vezette be, megtörve a bojárok és az ortodox egyház ellenállását, kíméletlenül megbüntetve az elképzeléseivel egyet nem értőket. Naptárreformja szimbolikus jelentőségű: 1700-tól Oroszországban már nem a világ keletkezését, hanem Krisztus születését tekintették az időszámítás kezdetének, az új év pedig január 1-jén kezdődött, nem pedig szeptember 1-jén. Péter azonban az Európában elterjedt Gergely-naptár helyett a Julián-naptárt vezette be. Újjászervezte a közigazgatást, a bíráskodást, 1711-ben megszüntette a bojárdumát, és létrehozta a kilenctagú Szenátust. Kilenc, a felépítésükben és működésükben a minisztériumokhoz hasonló intézményt állított fel, ami lehetővé tette a közigazgatási területek szétválasztását. Az országot kormányzóságokra osztotta, a hadsereg egységeit a birodalom különböző városaiban található helyőrségekbe vezényelte.

Péter szobra Szentpéterváron

Nyugati mintára szervezett reguláris szárazföldi hadsereget hozott létre, katonai és haditengerészeti iskolákat alapított, megszervezte a balti flottát. Intézkedéseivel megerősítette a földbirtokos nemesség anyagi helyzetét, ugyanakkor végképp elvesztette minden befolyását a bojárság. 1703-ban a Néva folyó torkolatánál parancsára új várost kezdtek építeni, amely Szentpétervár néven 1712-ben Oroszország fővárosa lett. Alekszej cárevics, Péter 27 éves fia, ellenezte a reformokat és mind ellenségesebbé vált apjával szemben. Péter válaszút elé állította: vagy jobb belátásra tér, vagy kolostorba vonulva lemond a trónörökösi címről. Alekszej VI. Károly német-római császárhoz menekült, a cári diplomácia azonban rávette a hazatérésre. Otthon felségárulással vádolták, megkínozták és halálra ítélték, de kivégezni már nem tudták: a cárevics az elszenvedett testi és lelki szenvedések következtében 1718. július 7-én meghalt.
 
Péter már 1696-ban megpróbálta tengeri kikötőhöz juttatni az országot, amikor elfoglalta Azov kikötőjét. Mivel az 1700-ban aláírt konstantinápolyi békeszerződés értelmében az oroszok nem kaptak hajózási jogot a Fekete-tengerre, Péter figyelme a Balti-tenger felé fordult. A svédek ellen 1700-tól háborúzott, 1704-ben elfoglalta Narvát, 1709-ben Poltavát, a fiatal orosz flotta az ő parancsnoksága alatt aratta első győzelmét a svéd hajóhadon a Hangö-félszigetnél. Az 1721-ben aláírt nystadi béke értelmében a Balti-tenger keleti partvidéke orosz kézre került, a szenátus ezután "minden oroszok imperátora" címet adományozta a cárnak.
 
1710-ben az Oszmán Birodalom hadat üzent Péter cárnak. A hadjárat nem hozott sikert az oroszoknak, a törökök az 1713-ban, Edirnében aláírt békeszerződés szerint Azov átengedése ellenében engedélyezték a cári csapatok szabad elvonulását. Péter utolsó hadjáratát Közép-Ázsia és a Kaszpi-tenger térsége ellen indította: 1722-ben megtámadta Perzsiát és megszerezte a Kaszpi-tenger nyugati és déli partvidékét. Egészsége, amelyet amúgy is aláásott a feszített tempójú munka és a kíméletlen életmód, a táborozás során végzetesen megrendült. 1724 őszén meghűlt, télen állapota súlyosbodott, és 1725. február 8-án Szentpéterváron meghalt.
 
Halálakor az orosz birodalom a Fehér-tengeri Arhangelszktől a Kaszpi-tengeri Mazanderanig, a Balti tengertől a Csendes-óceánig terjedt. A trónon özvegye, Marta Szkavronszkaja követte I. Katalin néven. Nagy Péter személye, uralkodása nemcsak kora társadalmát, hanem az utókort is megosztotta. Mitikussá nőtt alakjában egyesek az Antikrisztust vélték felismerni, mások az erőszakos nyugatosítás miatt benne látták a nagy államépítőt, a leghaladóbb orosz uralkodót.
 
(Panoráma - Sajtóadatbank)