Munkácsy Mihály
A festő önarcképe aláírásával
Született	1844. február 20. Munkács
Meghalt	1900. május 1. (56 évesen) Endenich
Stílusa	romantika, realizmus
Iskolái	Bécsi Képzőművészeti Akadémia
Aki(k)re hatott	Hollósy Simon Thorma János Tornyai János Koszta József

Munkácsy Mihály (született Lieb Mihály, Munkács, 1844. február 20. – Endenich, Németország, 1900. május 1.) magyar festő.

Munkácsy mélyről küzdötte fel magát, az asztaloslegényből híres festő lett, aki hatalmas méretű vásznaival az egész világot meghódította. A kor legnagyobb „szociológusa” is volt egyben, az európai és a magyar társadalom falusi és városi közösségeinek kiváló ismerője. Tanulmányozta és nagy műgonddal lefestette a sorsukba beletalált embereket. Európai, keresztény és magyar polgár volt egyszemélyben és zseniális tehetségű festő, de ahhoz, hogy hatalmas méretű életművét létrehozza, nagy szorgalom, megfeszített szellemi és fizikai munka szükségeltetett. Romantikusan realista festő volt, aki mindig invenciókkal teli munkákat alkotott. Nagy méretű vásznain készíti el kompozícióit gazdag embertípusokkal, eszköztárakkal mintegy előrevetítve a 20. századi karakterszínészekkel, számos statisztával és pazar díszlet anyaggal dolgozó, gazdag kiállítású színes széles vásznú filmek világát.

Siralomház (1880-ban Munkácsy lemásolta saját 1869-es képét, e kitett kép az 1880-as másolat)

Cigánytábor (1873)

Poros út (1874)

A vak John Milton diktálja leányának az Elveszett paradicsom c. művét (1878)

Lieb Mihályként született Kárpátalján, Munkácson 1844. február 20-án, ezt a nevét 1868-ig használta, majd 1880-ig Munkácsiként írta a nevét. Édesapja, a XVIII. század elején Magyarországra költözött bajor hivatalnokcsaládból származott Lieb Leó Mihály római katolikus vallású sóperceptor (sótiszt) volt Munkácson, édesanyja ágostai evangélikus vallású Reök Cecília. Keresztszülei Steiner József és neje, Reök Karolin. A család 1848 végén költözött Miskolcra.

Édesanyja 1850. január 12-én, édesapja 1850. május 14-én elhunyt, így Békéscsabára került anyai nagybátyjához, Reök István ügyvédhez 1852 májusában, aki 1855. január 6-án Lángi Mihály csabai asztaloshoz adta inasnak. Miután keserves inasévei leteltek, 1858. május 2-án szabadult fel. Ugyanez év novemberében Aradra ment, ahol Albrecht Ferdinánd műhelyében volt segéd, s koplalás és nyomor között tengődött, így 1860 végén visszatért nagybátyjához. 1861 februárjában Fischer rajztanárnál ismerkedett meg Szamossy Elek festővel, aki a gyulai Wenckheim kastélyban dolgozott. Márciustól már ő tanítgatta, majd vette magához Munkácsyt. 1862 januárjában együtt dolgoztak Aradon, Buziáson és Beodrán, majd ősszel Gerendásra ment, ahol megfestette Fonó nő és Levélolvasás c. olajképeit. 1863-ban Szamossy tanácsára képezni kezdte magát, májusban Pestre ment, onnan 1865 első felében Bécsbe, ahol a Képzőművészeti Akadémián tanult. Júliusban visszatért Pestre, szeptembertől pedig újból Gerendáson és Békéscsabán tartózkodott fél évig, ekkor megrendelésekre készített portrékat. Ekkor készítette az Estebéd pusztán és a Búsuló betyár című olajképeit.

1866. január 6. a csabai nagyvendéglőben lépett fel Szigligeti Ede A mama című vígjátékában, melyben Berky Ákost alakította. Februárban szembetegség támadta meg, s bekerült a Rókus kórházba. Szeptemberben már újra Gerendáson találta a sors, majd októbertől müncheni akadémián tanult festészetet Wagner Sándor műhelyében, tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Társulat támogatta. 1867-ben visszatért Pestre, hol Eötvös József miniszter 800 forint ösztöndíjban részesítette. Augusztusban Aradon dolgozott, a dalárünnepélyen rajzolt, később pedig visszatért nagybátyjához. Októberben Münchenbe ment, s 1868 júliusáig ott is maradt, majd Pestre ment. A magyar minisztérium 1868. október 3-án kelt névmagyarosításra vonatkozó határozata engedélyezte a "Lieb" családnév "Munkácsy"-ra történő megváltoztatását. Ezután Düsseldorfba utazott, hogy tanulmányait folytathassa. Itt együtt bérelt lakást és műhelyt Paál László festőművésszel. A nagy festő elődök közül leginkább Rembrandt holland festő munkái iránt lelkesedett, a kortárs impresszionista festők munkáit nem értékelte, Munkácsy a saját útját járta. Düsseldorfban készítette az Ásító inas és a Siralomház című képeit.

1870 júniusában Pestre ment, majd augusztusban Békéscsabára, rokonlátogatásra. 1870 telén kiállította Siralomház című festményét Düsseldorfban, amely rögtön megtetszett a párizsi Salonnak, így Munkácsy 2000 tallérért eladta nekik. A festményt Párizsban 1870 tavaszán rengetegen látták, aranyéremmel tüntették ki. Munkácsy ekkor (26 éves volt) a világváros leghíresebb festője lett. Ennek hatására 1871 végén áthelyezte műhelyét Párizsba, ahol elkészítette legfontosabb műveit. Depressziós lett, öngyilkosságot kísérelt meg.

1873-ban öt műve szerepelt a bécsi világkiállításon; barátjával, Paál Lászlóval Barbizonba utazott; az év végén elfoglalta új, igen előkelő műtermét. Nem tartozott a barbizoni iskolához, de szívesen festett Barbizonban.

1874. augusztus 5-én házasságot kötött az 1873-ban elhunyt De Marches báró özvegyével, Cécile Papier-val. A Kolpachról induló, a többek között Bázelt, Genfet, Freiburgot, Milánót, Velencét, Bécset és Pestet érintő nászút egyik állomása Békéscsaba volt, ahol műtermet rendezett be, ekkor készült a Kukoricatörés, a Poros út és a tanulmányok a Falu hőséhez. A Salonban kiállította a Zálogházat.

1876-ban bemutatta a Műteremben c. festményt, ami új alkotói szakasz kezdete volt. 1878-ban a Párizsi Világkiállításon a Milton c. festményével szerepelt, amely a világkiállításon döntő sikert aratott, megnyerte a nagy aranyérmet. Új műkereskedővel kerül kapcsolatba Sedelmayer személyében, aki a képet Európa számos művészeti központjában bemutatta.

1881-ben Elkészült a Krisztus Pilátus előtt. 1882-ben Budapesten nemességet kapott Ferenc Józseftől.^[1] 1884-ben befejezte a Golgotát.

1886-ban megfestette Haynald Lajos kalocsai érsek, Liszt Ferenc, Paál László, majd amerikai utazása alatt többek között Wanemaker kisasszony portréját, valamint a Mozart halálát.

1887-ben felkérték a bécsi Kunsthistorisches Museum mennyezetképének megfestésére. A reneszánsz apotheozisa 1890-ben került a helyére.

1891-ben hozzáfogott az akkor épülő Országház számára megrendelt Honfoglalás c. képhez. A műhöz különböző embertípusokról számtalan fotótanulmányt készített Magyarországon. 1893-ban fejezte be a munkát. 1894-ben járt utoljára Békéscsabán.

1896-ban az elkészült Ecce Homót Budapesten mutatta be és részt vett a millenniumi ünnepségeken. Visszautazott Párizsba, ahol titkárával, Malonyay Dezsővel leltárba vették a műterem állományát. Egyre romló idegállapota miatt először Baden-Badenba, 1897-ben az endenichi szanatóriumba szállították. 1900. május 1-jén halt meg. Örök nyugalomra helyezték 1900. május 9-én a Kerepesi temetőben. (Két nappal temetését követően elsőként neveztek el róla utcát Békéscsabán, 1950-től már tér is viselte a nevét ugyanitt.)

Fiatal korában szifiliszt kapott, amelyből kigyógyult ugyan, de később visszaesett, és ebben halt meg. Világhírű a Siralomház című képével lett, melynek kompozíciója és ábrázolása eredeti és magával ragadó. Tájképfestészete és magyar történelemmel foglalkozó képei is figyelemre méltóak.

Debrecenben a Déri Múzeum őrzi az ún. Krisztus-trilógiát (Ecce homo, Krisztus Pilátus előtt, Golgota). E trilógiával fejezte ki Munkácsy a keresztény Európához való tartozásunkat.^[forrás?] Azokat az érzéseket és esendőségeket eleveníti meg a Bibliából, amelyek minden keresztény embert megindítanak.

Munkácsy Mihály kompozícióteremtő készsége és romantikusan expresszív realizmusa a magyar festőnemzedékek egész sorára volt hatással. Elég itt utalni Hollósy Simon, Thorma János, Tornyai János, Koszta József életművére.

A trilógia három képből áll. A bibliai történések sorrendjében az első a Krisztus Pilátus előtt, ezt 1881-ben fejezte be Munkácsy (olaj, vászon, 417 x 636 cm, a kanadai Art Gallery of Hamilton tulajdona). A trilógia második darabja az Ecce Homo, amely 1896-ban készült el (olaj, vászon, 403 x 650 cm, a debreceni Déri Múzeum tulajdona), a trilógia harmadik darabja a Golgota 1884-ben készült el (olaj, vászon, 460 x 712 cm, Pákh Imre amerikai magyar műgyűjtő tulajdona). A három képet senki, még az alkotó sem látta soha együtt, amíg 1995-ben a Déri Múzeumban ki nem állították mindhármat. Azóta is a debreceni múzeumban vannak kiállítva, bár 2010-ben a múzeum felújítása miatt előbb Pécsen, majd a budapesti Magyar Nemzeti Galériában mutatták be őket; 2011. október 16-ig itt láthatók.