Egressy Béni (eredetileg Galambos Benjámin), (Sajókazinc, 1814. április 21. - Pest. 1851. július 17.) zeneszerző, író, színész.

A reformkor legfontosabb és legmaradandóbb hatású zenei eseményeinek többnyire a pesti Nemzeti Színház volt a színhelye. Százötvenöt esztendeje, 1843. május 10-én ott mutatták be Egressy Béni pályadíjas zeneművét is, a Szózatot, mely Vörösmarty szavait a zene szárnyára emelve máig ható népszerűséghez segítette a költeményt.

E nemzeti imádsággá vált mű egy huszonkilenc esztendős fiatalember alkotása. Életútja rövid volt: harminchét évig tartott mindössze. Ám annál hosszabbnak bizonyult műveinek útja: máig tart, s alkalmasint még jóval tovább. Fő művét, a Szózat muzsikáját azok is ismerik, akik a zeneszerző nevét soha nem hallották.

A szerzőt eredetileg egresi Galambos Benjaminnak hívták: 1814. április 21-én született a Borsod megyei Sajókazincon. Apja református lelkipásztor volt; az ő kedvéért vette fel Béni, amint a színi pályára lépett, az Egressy nevet. Így tett Gábor bátyja is, a híres színész, Petőfi barátja.

Iskolái végeztével tanítóskodni kezdett, majd követte Gábort a teátrum világába. Kolozsvárott, a magyar opera első fellegvárában kezdte a színi pályát, aztán - a harmincas évek vége felé - Pest-Budára került. Operaénekes akart lenni. Hogy képeztesse hangját, Milánóba ment - más eszköz híján gyalogszerrel. Igaz, nem lett operaénekes, de a színpadhoz élete végéig hű maradt.

Mintegy hatvan színművet és operaszöveget fordított németből, franciából és olaszból. És egyre több magyar dalt írt. Ezekben úttörőnek, korszakalkotónak bizonyult, hiszen előtte alig volt hagyománya a magyar műdalnak.

Ilyen műveiben mintegy átmenetet teremtett a hangszeres verbunkos és csárdásmuzsika meg a magyar operai dallamosság között. Bujdosódala, például, lassú-friss szerkezetével még az instrumentális tánczenére, témájával már Erkel világára, bevezetőjével a Szózatra emlékeztet. A népszerű magyar hangszeres muzsika, a verbunkos és a csárdás dallamvilágát a dalszerző Egressy a kor legnagyobb hazai költőinek szavaival ötvözte.

Erkel Ferenc, aki Egressynek számos dalát átírta zenekarra, még idős korában is nagy véleménnyel volt a zeneileg csak kevéssé iskolázott Egressy gazdag dallamkitaláló tehetségéről. Egy ízben, amikor gyöngyöző, cifrázó, ékes zongoramuzsikát hallott, így szólt a társaságában lévő fiatal íróhoz, Gárdonyi Gézához: Egressy is így zongorázott. Trilla és trilla. Az ember bámulja, honnan szedte azt a sok melódiát.

1846-ban Pestre látogatott világhírű és világjáró művészünk, Liszt Ferenc, akit Vörösmarty csodálatos ódával állított a magyar kultúra panteonjába. Amikor Liszt hajója kikötött, köszöntötte őt Egressy Béni zenekara. A Fogadj Isten című üdvözlő muzsika nyomán megkomponálta X. magyar rapszódiáját, melyet Egressy Béninek dedikált. Mondhatni: aranyvázába tette a neki nyújtott mezei virágot.

Erkel Ferenchez, a magyar nemzeti opera megteremtőjéhez a művészi barátság szoros szálai fűzték a Nemzeti Színház ezermesterét. Erkel három nagy színpadi műve Egressy szövegére íródott. Méghozzá a legjelentősebb, legsikeresebb három Erkel-opera: a Bátori Mária, a Hunyadi László és a Bánk bán.

Hogy Erkel későbbi operáinak fogadtatása meg sem közelítette az imént említettekét, annak egyik oka, kétségkívül, Egressy korai halála.

Egressy ismerte a színpadi hatás titkát, a jelenet- és felvonásépítés művészetét, és változatos zenei formák megteremtésére adott alkalmat a zeneszerzőnek. Azt is tudta, hogy az operában a szöveg csak váz: a lényeg a muzsika. Mégis, a librettónak kell a zenei szerkezet teljes súlyát tartania.

Egressy és Erkel együttműködött másfajta művek színpadra vitelében is. A legszebb Egressy-dalok ugyanis népszínművek dalbetéteiként születtek; ezeknek egy részét Erkel írta át zenekarra. E dalos-táncos népszínművek igen nagy szerepet játszottak a reformkori, színmagyarnak aligha nevezhető Pest magyarításában is.

A Szökött katona című népszínműben, 1843-ban került színpadra Egressy népies hangú Petőfi-dala: Ne menj lányom a tarlóra. Erre a dalra azért is érdemes felfigyelnünk, mert első melódiasora, lényegében változatlanul, bekerült Egressy szintúgy 1843-ban komponált Szózat-zenéjébe. A dal záró sora - ,,Ki süt nékem lágy kenyeret?" - azonos a nemzeti imádság befejező sorával: ,,Itt élned, halnod kell." Ez az egyezés aligha a véletlen műve, hiszen a régi népnyelvben kenyér és élet: egymás szinonimái.

A Szózat keletkezéstörténete különös és egyszerű; a ma embere aligha képzeli ilyennek egy nemzeti imádság születését. Bartay András zeneszerző, a Nemzeti Színház igazgatója 1843-ban pályázatot hirdetett a Vörösmarty-versre komponálandó legszebb népmelódia írására. A bírálóbizottságban helyet foglalt maga Vörösmarty is, mellette az akkori Pest-Buda legkiválóbb két muzsikusa: Erkel Ferenc és Mosonyi Mihály. Egybehangzó ítéletük szerint a pályadíjat, 20 aranyat, Egressy Béni műve nyerte el.

A szabadságharc leverése után Ónodon talált menedéket, alighanem ott fejezte be az Erkelnek szánt Bánk bán-opera szövegkönyvét, Katona drámája nyomán. Az opera bemutatóját nem érte már meg. 1851-ben július 17-én meghalt, aligha sejtve, hogy legszebb dallamaira igazi maradandóság vár.

Forrás: zene.hu