Ünnepek alkalmával néha elgondolkozunk, hogy az ünnepi hagyományok vajon honnan származnak. Húsvét közeledtével ejtsünk pár szót ezen tradíciók történetéről.

Húsvétkor a kereszténység Jézus Krisztus feltámadását ünnepli, azonban számos a Húsvéthoz kapcsolódó tradíció gyökere a kereszténység előtti időkre nyúlik vissza. Évszázadokkal ezelőtt a keresztények úgy döntöttek, hogy testületileg lemondanak kedvenc ételeikről a Böjt egyházi intézménye kedvéért, ez az év egyébként is legszűkösebb, legsoványabb időszakára esik. A téli élelmiszertartalékok kifogyóban vannak, a teheneknek nincs felesleges teje emberi fogyasztásra, míg a tavaszi születésű borjaikat el nem választják és a tyúkok sem tojnak tojásokat a leghidegebb hónapokban. Ez bizony egészen a 30-as évekig így volt, mikor rájöttek, hogy meleg és jól megvilágított ketrecekben kell tartani őket ahhoz, hogy tojjanak.

Nem csoda hát, hogy mikor a növények rügyei kipattannak, már az európai népek pogány elődei is fellélegeztek és megünnepelték a természet újjáéledését, valamint azt, hogy nem kell tovább nélkülözniük a természet adományait. Hálát adtak termékenység-isteneiknek a föld megújulásáért. A germán mitológiában ennek az istenségnek a neve Eostre és jelképe mi más lenne, mint a mezei nyúl, amiben bizony a Húsvéti Nyuszi felmenőjét tisztelhetjük.Máig számos országban él a gyerekek számára legérdekesebb hagyomány, hogy a hímes tojást a húsvéti nyuszi tojja.

Maga a tojás, ami a termékenység és a törékeny új élet legősibb szimbóluma, már jóval a kereszténység elterjedése előtt elválaszthatatlanul összekapcsolódott a tavasznyitó ünnepléssel. A kereszténység magába ötvözte ezt az elemet, mint a sírjából feltámadó Jézus egyik jelképét, és nem csak népi hagyományként, ugyanis már a 4. században hivatalos egyházi áldásban részesítik a szokást.

Isten báránya

Több európai, főként katolikus országban a Húsvét neve a zsidó Pesach (Peszach) zsidó ünnep elnevezéséből származik, amit zsidó húsvétnak is mondanak. Jézus utolsó vacsoráján úgy utalt magára, mint peszáchi bárányra, az áldozati állatra, amit a zsidók kötelezően fogyasztanak  Peszach-kor. Az állatot egészében elfogyasztották, a belsőségeket is beleértve. Például Görögországban is, a mai napig szokás Húsvétkor olyan levest készíteni, amit a Húsvét vasárnapi mise után elfogyasztott bárány belsőségeiből készítenek. Görögország vagy Oroszország, mint az ortodox kereszténység képviselői, sok esetben jobban őrzik a keresztény ünnepek ősi szokásait, azonban a katolikus országokban is gyakran kerül bárány az asztalra Húsvétkor.

Az észak-európai protestáns országokban a tyúkólban néztek a húsvéti ebéd után. Dédanyáik idejében még az a tyúk került az asztalra Húsvétkor, amelyik nem kezdett el újra tojni tavasszal. Tojásos tésztákat, süteményeket is csak tavasz elejétől, Húsvéttól készítettek, minden országnak megvan a saját hagyománya e téren, de gyakran használnak szárított gyümölcsöket, olajos magvakat, sok tejszínt és vajat a sütéshez. A finnek például henger alakú húsvéti kalácsukat tradícionálisan tejes edényekben sütik, a skandinávok kávéval ízesítik süteményeiket, az oroszok pedig a kulich-ról híresek, ami szintén henger alakú élesztős kalács, a sáfránytól sárga és pirított mandula is van benne, hozzá pedig az úgynevezett pashkát (édes krémsajt különlegeség) fogyasztanak. Németországban, Svájcban és Magyarországon is szokás fonott kalácsféléket készíteni. Olaszországban galamb formájú a hagyományos kalács, a franciák pedig bárány alakú süteményt készítenek, amin a tojáshab jelképezi a gyapjút.

Végül szóljunk még pár szót a csokitojásról. Mint tudjuk a kakaóbabot a spanyol hódítók hozták Európába a 16. század elején, de a csokoládét/kakaót egészen a 19.század közepéig csak mint ital fogyasztották. 1847-ben az angol Joseph Fry & Sons cég ki nem találta, hogyan lehet kemény táblákat és formákat készíteni kakaóból. Egészen a 20.századig senkinek nem jutott eszébe üreges csokoládétojásokat készíteni.