Géza
Géza fejedelem szobra a Nemzeti Történeti Emlékparkban
Magyar Fejedelemség fejedelme
Uralkodási ideje 971 – 997
Elődje	Taksony
Utódja	I. István
Életrajzi adatok
Uralkodóház	Árpád-ház
Teljes neve	Sztephanosz (István)
Született	949?
Elhunyt	997. február 1. (48 évesen) Esztergom
Házastársa	1. Sarolta
Gyermekei	István Judit Ilona Sarolta (?)
Édesapja	Taksony
Édesanyja	Tonuzoba fejedelem lánytestvére (?)

Géza (945 körül – 997. február 1.^[forrás?]), magyar fejedelem 971 és 997 között. Géza Taksony fejedelemnek, s egy előkelő besenyő nőnek – valószínűleg Tonuzoba lánya – a fia volt. Az ő fia volt Szent István, akit a magyar állam megalapítójának tekintünk, bár ezt a munkát nagyban Géza tevékenységére építette.

A Géza név, ahogy ma használják, nem felel meg a régi kiejtésnek és hibás olvasásnak köszönheti eredetét. Nevének eredeti olvasata a Gyevü, Gyeü, Győ, Gyű alakok valamelyike lehetett (ld. az Algyő vagy a Gyevi tanyák földrajzi nevet). Kicsinyítő képzős formája a Gyeücsa, Décse lehetett. Neve a türk Istemi jabgu (nyugati türk dzsebu, dzsevu) méltóságnevéből származik.

Bíborbanszületett Konstantin a magyar fejedelmekkel kapcsolatban feljegyezte a megasz arkhón, Querfurti Brúnó a magnus senior címet. Magyarul ez valószínűleg nagyúr lehetett, ami a törzsek élén álló – törzsfő – urak közül az elsőt, a mindenki felett állót jelentette. Mai nyelven ezt nagyfejedelemnek mondjuk. ^[1]

Géza még pogány fejedelmi sarjnak született, azaz vallása a sztyeppei népekre jellemző tengrizmus és a vele összefonódó samanizmus volt. ^[2]

Taksony életében, Tar Zerind halála után elnyerte a bihari dukátust. Szállást létesített magának a Körösök szarvasi átkelőjénél Gyécsa faluban, a mai Décsipusztán. Az Al-Duna melletti Gyécsa – ma Divécs – létesítésével pedig ellenőrizhette a keleti kereskedelmet, amely célja ekkor Perejaszlavec volt a Duna-deltában. Ez lehetőséget adott neki diplomáciai kapcsolatok kiépítésére is. Ekkor jött létre Bizánc ellen a magyar-orosz-besenyő-bolgár szövetség, amely azonban 970-ben az arkadiopoliszi csatában döntő vereséget szenvedett Bizánctól. 971-ben Tzimiszkész János bizánci császár elfoglalta Bulgáriát, II. Borisz bolgár cárt foglyul ejtette, az önálló bolgár patriarkátust pedig megszüntette, beolvasztva azt a konstantinápolyiba. Géza számára ekkor már világos volt, hogy a bizánci orientáció, a görög rítusú kereszténység felvétele Magyarország számára nem járható út. ^[1]

Kicsit korábban, 967 után a magyarokkal barátságos Arnulf bajor herceg leánya, Judit átadta felserdült fiának, Civakodó Henriknek a bajor és karintiai hercegséget, aki a magyarok ellen őrgrófságok felállításába kezdett. 971-re eltűntek tehát a határokról a barátok, a két császár, I. Ottó és I. Jóannész pedig szövetséget kötött egymással. 972 húsvétján II. Ottó társcsászár Rómában a Szent Péter-templomban oltár elé vezette Theofanu görög hercegnőt. A szertartást XIII. János pápa celebrálta. Amikor mindez Géza tudomására jutott, már fejedelemként reagálhatott. ^[1]

Hercegsége idején vehette feleségül Saroltot, az erdélyi Zombor gyulának a lányát, aki ekkor talán húsz éves sem volt, de azután nagy befolyást gyakorolt egész uralkodására.^[3]

A bihari dukátus fejedelemmé válásakor Zerind fiára, Koppányra szállt.^[3]

972 táján, Taksony fejedelem halála után ő lett a fejedelem.

972-ben üzenetet küldött Ottó császárnak, hogy egész családjával meg kíván keresztelkedni. A Rómából hazatérő két Ottó nyáron kelt át az Alpokon Paviából Sankt Gallenba és itt kaphatták meg az üzenetet valószínűleg augusztusban. Keresztelkedése alkalmával – Szent István vértanú után – az István, a vele együtt megkeresztelt öccse a Mihály nevet kapta. A keresztelő szertartást 972-ben az I. Ottó német-római császár által küldött Prunward – Sankt Gallen-i Bruno – Sankt Gallen-i szerzetes, mint térítőpüspök végezte. A fejedelem–herceg páros keresztnevei jelképesek, a Sztefanosz „megkoszorúzott”-at jelent, azaz királyra jellemző név – Ottó latinul rexnek címezte Gézát –, a karddal ábrázolt Mihály pedig duxra, hercegre. ^[1]

973 húsvétjára 12 magyar urat küldött Quedlinburgba I. Ottó császárhoz a március 23-án kezdődő birodalmi gyűlésre, ahol személyesen jelent meg Kékfogú Harald dán király, II. Boleszláv cseh fejedelem, I. Mieszko lengyel fejedelem fia Bátor Boleszló herceg, és követekkel képviseltette magát VI. Benedek pápa, I. Jóannész bizánci császár, Vasfejű Pandulf beneventói herceg és a Macedóniában szervezkedő bolgár urak. Az a tény, hogy Géza nem személyesen jelent meg, és családtagjait sem küldte, azt fejezte ki, hogy ő független uralkodó, amely politikához az Árpádok később is ragaszkodtak.^[1] Géza ekkor a béke fejében lemondott az Enns (Linz) és a Traisen (Sankt Pölten) közötti területekről. ^[4]

Géza megtiltotta a külföldi kalandozásokat. A fejedelmi hatalomtól függetlenségüket megőrizni vágyó törzsi vezetők ellen kíméletlenül lépett fel, ezért az egykorú feljegyzések „véres kezű”-nek nevezik. De ezen belső harcok részleteiről – fia harcaival ellentétben – semmit sem tudunk. Halálakor már csak három törzsfő (Koppány, Prokuj gyula és Ajtony) nem hajlott meg a fejedelmi akarat előtt. Felső-tiszavidéki terjeszkedését jól mutatják a kétélű normann-kardos temetkezések, mivel ilyen fegyvert csak a német fegyveresek használtak azidőben a Kárpát-medencében.

Külpolitikájában békére törekedett, hogy belső problémáira koncentrálhasson. E külpolitika szolgálatába állította gyermekei kiházasítását is. Kifejezetten jó kapcsolatok fűzték a szász dinasztiához, az Ottókhoz, Csak a szintén e dinasztiából való Civakodó Henrik bajor herceggel került kétszer fegyveres összetűzésbe. Az Ottókkal való barátságát azonban megtartotta, sőt melléjük állt, amikor ők is ellentétbe kerültek az ellenük lázadó Henrik herceggel. ^[5] 984 körül Géza újra elfoglalta Melket és elnéptelenítette a környéket. Erről a területről ugyanis az I. és II. Ottóval kötött szerződésben mondott le, de 983-ban már II. Ottó is meghalt. 985-ben azután a német birodalmi gyűlés rendezte a bajor hercegség körüli problémákat, Babenberg Lipót osztrák őrgróf visszafoglalta Melket, Géza pedig harc nélkül feladta a nemrég elfoglalt területeket. 991-ben pedig Civakodó Henriknek sikerült benyomulnia a Bécsi-medencébe is, már talán ekkor lett a Lajta a határfolyó. Géza udvarába a zűrös bajor szomszédság miatt fogadott be a közeli bajor területek helyett sváb földről jött lovagokat, mint Hont és Pázmány, Orci lovag, Vecelin lovag. ^[4]

Wolfgang barát, Pilgrim passaui és Szent Adalbert prágai püspök karolták fel elsősorban a hittérítés ügyét Magyarországon. Az új hittel karöltve járt az egységes monarchia elvének terjedése. Utódjául a keresztségben István nevet kapó Vajkot jelölte, aki Gizellát, IV. Henrik bajor herceg (a későbbi II. Henrik német-római császár) húgát vette nőül. A bajor hercegnővel páncélos lovagok (Vecelin, Hont, Pázmány stb.), valamint iparosok és kereskedők érkeztek Magyarországra. Géza 25 éves uralkodása mély nyomokat hagyott a nemzet életében.

Uralma alatt kezdődött a nyugati rítusú egyházszervezet kiépítése. Ekkor alapították a veszprémi püspökséget és ekkor kezdődött a pannonhalmi apátság építése. Hozzá, illetve az apja miatt görög rítusú keresztény Sarolthoz kapcsolják a veszprémvölgyi apácakolostor alapítását, a görög nyelvű veszprémvölgyi alapítólevél kiadását.^[5]

Géza kíséretének tagjairól hallgatnak a források, nem ismerjük annak a 12 főembernek a nevét sem, akiket 973-ban a quedlinburgi birodalmi gyűlésre küldött. Csak a krónikák egy-két utalásából ismerünk néhány nevet, mint pl. az Ond vezértől származó Bár–Kalán nemzetség Géza-kori tagjait, Kalánt, Beledet és Kajánt. Beledet valószínűleg határőrizeti feladatokkal is megbízta Géza, erről tanúskodnak az Rába-közeli helynevek, mint Beled és Beled (Ausztria). ^[6]

Az Anonymus által az Aba nemzetség felmenői között említett Pata (Gyöngyöspata) is Géza idősebb kortársa, kíséretének tagja lehetett, akinek neve helynévben Nyitra vidékén is előfordul (Vágpatta), és a kolozsi sóbánya mellett is (Kolozspata), aminek felügyeletét talán rá bízhatta Géza.^[6]

Egyetlen fivére, Mihály – pogány neve Györffy György szerint Béla – ismert. ^[6] Mihály fia volt az István által megvakíttatott Vazul, akitől azután férfiágon a további Árpád-házi királyok származtak. ^[5]

Feleségétől, Sarolttól egy fia és négy lánya született ismereteink szerint:^[5]

• Legidősebb lányát (Judit^[forrás?]) Vitéz Boleszláv lengyel fejedelemhez adta feleségül, a házasság azonban nem volt tartós.
• Második lánya Gavril-Radomir bolgár trónörökös felesége lett, ez a házasság sem volt tartós.
• Fia, Vajk, megkeresztelve István, Magyarország első királya, aki Civakodó Henrik bajor herceg lányát, Gizellát vette feleségül.
• egy lánya (Ilona^[forrás?]) Orseolo Ottó velencei dózse felesége, és a későbbi Péter király anyja lett
• egy másik lánya (Sarolt^[forrás?]) egyik – minden bizonnyal kabar – főembere felesége és Aba Sámuel király anyja lett

A 13. századi ún. Varsói Krónika Adelhaid lengyel hercegnőt tartja Géza fejedelem feleségének, I. István király anyjának. Felmerült, hogy esetleg Adelhaid a második felesége és két lányának anyja lett volna, de ezeket a nézetet a magyar kutatás nem tette magáévá.^[5]

Hercegi szálláshellyeit a nyitrai dukátus területén a Nyitra vármegyei Décse, a bihari dukátus területén a Békés vármegyei Décsi puszta, az aldunai dukátus területén a Krassó vármegyei Divics muatathatják. Taksony halálakor Géza nem apja védettebb Duna balparti fejedelmi partvonalát választotta, hanem visszatért a 955 előtti jobbpartra. Ez a javuló nyugati kapcsolatok miatt volt lehetséges. Téli szállása a Mecsek déli lejtőin a Pécsvárad melletti mára már elpusztult Décséd lehetett, míg nyári szállása a Hont vármegyei Devicse. ^[6]

A javuló nyugati kapcsolatok eredményeképpen ő volt az első, aki állandó székhelyet is választott magának Esztergomban. A vár mellett közvetlenül a városnak nevet is adó kézművestelep létesült, bőrpáncélkészítő szolgálónéppel. A délszlávban a sztrgun „bőrműves”, a dunai bolgár-törökben az esztrigin/esztrogin „bőrpáncél-készítő” jelentéssel bír. ^[6]

Az egykor Falicsi fejedelem által birtokolt Veszprémet Saroltnak engedte át, itt kezdődött az a későbbi szokás, hogy veszprém mindig királynéi birtok volt.^[5]

Erdélyben a gyulák voltak a fő birtokosok, de a tordai és dési sóbánya melletti Marosdécse és Dés udvarhelyek mutatják, hogy egy-két sóbányát az Árpádok már ekkor is maguknak tartottak fenn.^[5]