Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc legérdekesebb, vagy legalábbis legizgalmasabb alakjainak egyike volt Damjanich János, a szerb származású honvédtábornok, későbbi aradi vértanúnk. Ahogy egyik kedves festő ismerősöm kislánya mondta három-négy éves korában: „majd benne lesz az életrajzomban, hogy »már az édesapja is festegetett«”…

Hát igen, életrajzából ugyanígy nem tagadhatta el szerb felmenőit a szabadságharc jeles tábornoka sem, akit ennek ellenére kora gyermekkorától magyarnak neveltek. Persze, lehet minderre ma már azt mondani – mellesleg: teljesen jogosan –, hogy a maitól merőben eltérő, egész más volt a korabeli nemzetfogalom, Damjanich mégis oly büszke volt magyarságára, hogy emiatt képes volt még Haynauval is összeszólalkozni. Át is irányították sebtében emiatt itáliai szolgálatra. És való igaz, aradi vértanúnk neve nem túl sokat mond ma már senkinek sem Jovan Damjanić formában leírva. Talán nem mondott akkoriban sem…

Néztem most a napokban a Wikipédiát, a mindenki által szerkeszthető internetes szabad enciklopédiát, és látom ám, hogy Damjanich születési adatai között tévesen van megjelölve a település neve, ahol a későbbi tábornok meglátta a napvilágot. Mert egészen biztosan jó hely lehet a horvátországi Staza település (sajnálatos módon még soha nem jártam ott…), amelyik kicsivel Zágráb alatt, dél-keleti irányban található, Budapesttől négyszázhetven, Zágrábtól száznegyven, Belgrádtól háromszázhuszonhat, Zentától – hogy csak a fővárosokat mondjam  – majd ötszáz kilométerre. Kis falucska ez, amelyen keresztül halad a nemzeti park túraútja, ami innen egy enyhe emelkedővel vezet tovább Hrvatska Dubica község felé, ahol ma Boszniával határos határátkelő van…

Csak hát a korabeli dokumentumok, ugye, azt írják, hogy Damjanich a Temes vármegyei – a kifejezési szótári értelmében ösvény, gyalogút, pálya, táv jelentésű – Staza nevű településen született. S habár nem vagyok egy térképészeti szakember, aki hallott már életében a Temes folyóról, vagy teszem azt, járt már a vajdasági Pancsován, esetleg úszott is egyet a strandon, könnyen fennakadhat ezen a kis tévedésen. Mert a valamikori Temes vármegye kifejezetten távol esett a mai Horvátországtól… Területe ugyanis a jelenlegi körülmények közepette Szerbia észak-keleti, illetve Románia nyugati részén található. Sőt, tovább megyek: a mai Romániában is van egy Temes megye – bizonyos Judeţul Timiş –, amelynek területe, hát részben ugyan megegyezik az egykori, azonos nevű vármegyével, de a történelmi hozadékon túl már nem sok köze van hozzá. Románia legnagyobb területű megyéjének székhelye pedig Temesvár (mert mi más is lehetne?).

Mindegy is…

Kis elírás ez, amelyik miatt talán kötözködni sem érdemes. Ez csak egy apró tévedés, amire felfigyeltem.

Damjanich János ugyanis a vajdasági Straža (Стража) faluban született 1804. december 8-án, amelyiknek magyar neve Temesőr, és Versec mellett helyezkedik el, a térképen és a közúton egyaránt. Németül pedig Legerdorfnak, vagy Lagersdorfnak nevezték a települést. Ebből pedig egy újabb – nem kevésbé közkeletű – félreértés adódik. A német név ugyanis abból ered, hogy az 1716. esztendei – akkor még törökellenes – hadjárat idején a császári lovasságnak itt volt a táborhelye. Igen ám, de ilyen néven számtalan települést találhatunk a német nyelvterületen, igen, Vajdaságtól (mert valamikor annak a része is volt tartományunk...) egészen a mai Németországig. Így hát hiába ütjük be a Google internetes keresőprogramjába ezt a településnevet, a találatok végtelen számában mindenképp elveszünk. Szóval Lagersdorfot pedig némely források – ugyancsak tévesen, de mellesleg nagyon is értelemszerűen – a magyarországi Táborfalvával azonosítják. Budapesttől alig hatvan kilométerre, az M5-ös autópálya közelében található ez a település, Pest megye déli részén, lényegében tehát akárhányszor hazautazunk Zentára, minden egyes alkalommal ott haladunk el mellette. Amikor azt látja az ember az útjelző táblán, hogy Dabas, no, akkor tudhatja, hogy ott jár Táborfalva közelében (is).

Kossuth Lajos amnesztiát adott Rózsa Sándornak, a betyárnak, aki legényeivel – ahogy nemrég már meséltem is erről – 1848 novemberében érkezett meg a Bánságba, és a kilencedikei csatában már be is vetették őket. Talán a történet mellékszálának is tekinthetjük, hogy épp a lagerdorfi ütközetben, tehát Damjanich szülőfalujánál, magyarán Temesőrnél estek át a tűzkeresztségen. Amikor a honvédség a falu szülöttének vezetésével fényes győzelmet aratott.

Alig néhány hónappal később, 1849 áprilisában, Komáromban, kocsija kipróbálása közben Damjanich János a lábát törte, ezért a további harcokban már nem vehetett rész, s ahogy özvegye, a Hamvai Ödönhöz címzett későbbi levelében fogalmazott, „csak október 6-án a vesztőhelyen tette a rövid utat a kocsiból a halálba”.