"A soproni eseményeket a közvélemény alapvetően összeköti a Rongyos Gárdával, /bár "Az MTVA-Sajtóadatbank ismertetése:" ezek szerint még nem/
az igazság az, hogy a Gárda története jóval korábban kezdődött és sokkal később is ért véget, mint az 1921. augusztus 28-án kitört nyugat-magyarországi felkelés és az ahhoz kapcsolódó közvetlen események. A Rongyos Gárda megalakulásának időpontja ugyanis 1919. április 18.-a volt. Ezen a napon Héjjas Iván főhadnagy Kecskemét melletti tanyáján összegyűltek egykori századának katonái, környékbeli gazdák, napszámosok és diákok, hogy felvegyék a harcot a Tanácsköztársaság terrorlegényeivel, valamint az országra törő idegen hadakkal szemben. Ez volt lényegében az az esemény, amellyel megkezdődött az úgynevezett kecskeméti ellenforradalom.

A Gárda, mint az talán sokak által ismert az elnevezését onnan kapta, hogy nem volt egyenruhájuk, hanem saját hétköznapi, olykor szedett-vedett öltözékükben harcoltak. De nem csak egyenruhájuk nem volt, hanem hadi felszerelés terén sem álltak valami jól. Ezt úgy pótolták, ahogy tudták. Héjjas vezetésével rajtaütöttek a vörösök jakabszállási fegyverraktárán, ahol puskákat, lőszert és gépfegyvereket zsákmányoltak. A felfegyverkezett „rongyosok” Helvécia irányában indultak első portyájukra, mivel jelentették nekik, hogy arrafelé vörös katonák garázdálkodnak, elhajtanak embert, állatot egyaránt.

A Rongyos Gárda azonban még időben rajtuk ütött és rövid tűzpárbajban megfutamodásra kényszeríttette, a halottakat és sebesülteket hátrahagyó vörösöket, akik Kecskemétre húzódtak be. Innen értesítették a budapesti vörös főparancsnokságot, amely segítségükre kiküldte Szamuely Tibor halálvonatát és a Lenin-fiúkat. Héjjasék Katonatelepnél felszedték a síneket, a páncélvonat ágyúihoz azonban kevésnek bizonyultak az ő könnyűfegyvereik. Vissza kellett hát vonulniuk. Rövid ideig Szegeden húzták meg magukat. Szamuely halálvonata közben Kecskemétre ért, és a Lenin-fiúk kegyetlen bosszút álltak a városon: találomra választottak ki és akasztottak fel embereket...

Szegedről a „rongyosok” ismét a kiskunsági tanyavilág, szűkebb pátriájuk felé vették útjukat, mivel hírét vették, hogy román csapatok fosztogatnak arrafelé. Augusztus 3-án, Csalánosnál ütöttek rajta az oláh rablókon, akik a falut felgyújtották, a terményt szekerekre rakták, az állatokat elhajtották, a nőket meggyalázták, az ellenálló férfiakat pedig felakasztották. A támadásra nem számító románokkal Héjjasék mind egy szálig végeztek. A tanyavilágban pedig futótűzkézként terjedt a hír: „Megjött a Rongyos Gárda!”

A tanyák parasztsága tömegesen csatlakozott az ellenállókhoz. Legtöbbjük azonban rendes fegyverrel sem rendelkezett, csak furkósbot, vasvilla volt a kezében. Héjjas Iván figyelőszolgálatot szervezett belőlük és ahol feltűntek a románok, ott hamarosan ők is megjelentek és nem volt kegyelem. Mivel emberanyagban már nem szenvedtek hiányt, ezért Héjjas fegyverek szerzésére helyezte a hangsúlyt. Kémei kifürkészték, hogy Örkényből négy teherautónyi lőszer és fegyver indul Budapestre. A Kecskeméttől 35 km-re lévő „itatóhelyen”, Adacson a románok is megálltak szomjukat oltani. Mit sem sejtve vedeltek a kocsmában, miközben a „rongyosok” elkötötték az őrizetlenül hagyott teherautókat. Mikor a teherautók motorjának zajára részegen kitántorogtak az ivóból, a Rongyos Gárda golyózáporában lelték halálukat.

Héjjas hírszerzői újabb román fegyverszállítmányt jelentettek: vasúton, Lajosmizséről Kecskemétre. A szerelvény személyvagonjaiban vígan italoztak a magukat biztonságban érző románok, és mit sem törődtek az őrizetükre bízott négy utolsó tehervagonnal. Kisnyírnél, a célállomástól 11 km-re magyar lovascsapat csatlakozott a vonathoz, Kaszala Károly vezetésével. Néhányan közülük felkapaszkodtak a szerelvényre és lekapcsolták az utolsó négy, fegyverekkel megrakott vagont. Mikor a szerelvény befutott Kecskemétre a megszállók a fegyverszállítmánynak csak hűlt helyét találták.

Ekkor már a románok is kezdték komolyan venni a Rongyos Gárdát, és vérdíjat tűztek ki Héjjas Iván fejére, aminek nem sok eredménye volt. Sőt, újabb komoly rajtaütés következett, mikor a románok Kecskemétről megerősített menetoszlopban rekvirálni indultak. A pusztai hírszerzésnek köszönhetően Héjjasék értesültek a románok mozgásáról, és Bugac-Monostor mellett megtámadták a menetoszlopot. A tüzet csak néhányak viszonozták, a többség rögtön elesett vagy az életét mentve megfutamodott.

Mikor a románoknak később el kellett hagyniuk Kecskemétet, a helyőrség parancsnoka – félve a nép jogos haragjától – felvette a kapcsolatot Héjjas Ivánnal, és arra kérte őt, hagyják őket békében visszavonulni és védjék meg őket a lakosság bosszújától. Groteszk látvány volt a hosszú sorokban vonuló oláh gyalogság, két oldalt lovas „rongyosoktól” kísérve.

Ebben az időben azonban már izzott a nyugat-magyarországi felkelés parazsa, ezért a Rongyos Gárda is arrafelé fordította zászlaját. 1921. augusztus 28-án kezdődött meg a felkelés a mai Burgenland és Sopron-környéki területeken. A felek Ágfalvánál ütköztek meg, Héjjas 120 embere (az Alföldi-brigád) keveredett tűzharcba az osztrák csendőrökkel. A rongyosok gerillaharcot folytattak az osztrákokkal, így lehetetlenné vált, hogy Ausztria birtokába vegye a neki ítélt területet.

Azonban nemcsak Ausztria és Magyarország került szembe egymással, hanem maguk a felkelők is, mert míg Prónay és Héjjas a szabad-királyválasztók közé tartozott, addig Friedrich István egykori miniszterelnök, aki szintén a felkelők között volt, s Kismartont felügyelte, valamint Ostenburg legitimisták voltak. Horthy Gömbös Gyula későbbi miniszterelnököt nevezte ki nyugat-magyarországi kormánybiztosnak, akinek a feladata az önállósuló felkelők megrendszabályozása lett. Azonban mind Héjjas, mind Friedrich megtagadja az utasítását, hogy vonuljanak vissza.

Úgy tűnt, Prónay egymaga akarja megvalósítani a Sigray-Lingauer tervet, miszerint, ha a magyar kormány kiegyezne Ausztriával, lemondva ezzel a Nyugat-Magyarországról, a felkelők önálló államot hoznak létre Lajtabánság néven. A bán Sigray főkormánybiztos, vagy Albrecht főherceg lett volna. Ám időközben kézzelfogható közelségbe került a népszavazás lehetősége, így a miniszterelnök lebeszélte Sigrayt tervéről.

1921. október 3-án Nyugat-Magyarország az antant fennhatósága alá került, mivel az antant adta volna át a területet az osztrák félnek. Így 1921 október 4-én Prónay-ék kikiáltották a terület függetlenségét.

Az antant felszólította a magyar kormányt, hogy vonja ki a harcoló csapatokat, amely ezt bár nem tette meg, de az önálló Lajtabánságot sem ismerte el. A helyzet megoldására 1921. október 11-12-én a két fél olasz közreműködéssel Velencében tárgyalni kezdett, Magyarország vállalta a felkelők visszavonását, Sopron és környéke hovatartozásáról viszont népszavazással döntöttek, ezzel az új állam meg is szűnt.

A velencei jegyzőkönyv értelmében 1921. december 14-e és 16-a között Sopron és környékének lakossága népszavazáson döntötte el, hogy a kérdéses területek melyik országhoz tartozzanak. Az összesen 26 900 jogosultból 24 063 fős (87,7%) részvétel mellett 15 334 fő (65,16%) szavazott Magyarországra, 8 227 fő (34,84%) Ausztriára, és 502 szavazat érvénytelen volt. Sopron 37 509 lakója közül 18 994-nek volt szavazati joga. Itt 89,2%-os részvétellel 72,7% szavazott Magyarországra. A nyolc faluban a 7 900 jogosult 83,9%-os részvételével 54,6%-a Ausztria mellett szavazott. Magyarországra csak Nagycenken, Fertőbozon és Kópházán szavaztak többségben.

A trianoni szerződés alapján Ausztriának ítélt területeken az átcsatolást követően tíz faluban tiltakozások kezdődtek. Ennek eredményeként ezekben a községekben is népszavazásokat írtak ki, melyeknek az lett a következménye, hogy 1923. január 10. és március 9. között ezek a helységek is visszakerültek Magyarországhoz. A szóban forgó községek: a Szombathelytől nyugatra illetve délnyugatra fekvő Narda (akkor Kisnarda és Nagynarda), Felsőcsatár (akkor Alsócsatár és Felsőcsatár), Vaskeresztes (akkor Németkeresztes és Magyarkeresztes), Horvátlövő, Pornóapáti, Szentpéterfa, valamint a Kőszegtől északkeletre fekvő Ólmod. A folyamatban kezdeményező szerepet játszó Szentpéterfa később megkapta a "Communitas Fidelissima", azaz a Leghűségesebb Község címet.

A fentieken kívül még egy falu került vissza Magyarországhoz a trianon utáni nyugati határok mentén. A szintén Vas megyei, Őriszentpétertől délnyugatra fekvő Szomoróc község lakosai a szomszédos Kerca lakosainak és az ott állomásozó határőröknek segítségével 1920. augusztus 1-jén fegyveres harcban szorították ki falujukból a megszállókat. Bár a sikert hamarosan ellentámadás követte és a falu újra szerb-horvát-szlovén megszállás alá került, hosszú tárgyalások után 1922. február 8-án Szomoróc újra Magyarországhoz csatlakozhatott.

Az országgyűlés A soproni népszavazás emlékének törvénybe iktatásáról szóló 1922. évi XXIX. törvényben a Civitas fidelissima, azaz a Leghűségesebb város címmel jutalmazta Sopront, ahol a 61 méter magas Tűztorony déli részén ezután alakították ki a Hűségkaput."

radicalpuzzle.blogspot.com nyomán

Válasz

MI NEM FELEJTÜNK, MERT NEM FELEJTHETÜNK,
A DÉL HARANGSZÓ, AZT ZUGJA NEKÜNK,
ÉS HIRDETNI FOGJA SZÁZADOKON ÁT,
NÁNDORFEHÉRVÁR, DICSŐ HIMNUSZÁT!
HOL VOLTAK AKKOR, KIK MOST ELLENÜNK?
MI NEM FELEJTÜNK, MERT NEM FELEJTHETÜNK!

MI NEM FELEJTÜNK, MERT NEM FELEJTHETÜNK!
BÁR, GUZSBA KÖTVE MIND A KÉT KEZÜNK,
DE IGAZSÁGUNK, ÉLŐ ÉS ÖRÖK!
A MÉLYSÉGBŐL, A MENNYBE MEGYDÖRÖG!

MI NEM FELEJTÜNK!
MERT PÁRDUCOS ÁRPÁD, HONFOGLALÓ FEJEDELMÜNK,
SZENT ISTVÁN KIRÁLYUNK,
ÉS AZ ARADI TIZENHÁROM VÉRTANUNK,
MIND, AZT KIÁLTJÁK, AZT ZUGJÁK NEKÜNK:
MI NE FELEJTSÜNK, MERT NINCS JOGUNK, FELEJTENI!

Válasz

MI NEM FELEJTÜNK!
MERT NEM FELEJTHETÜNK.
HIDEG KÉMÉNYÜNK, KORPÁS KENYERÜNK, AZ EMBERRONCSOK,
ÁRVÁK, ÖZVEGYEK,
AZ ELSZAKITOTT FOLYÓK ÉS HEGYEK!
MIND, AZT KIÁLTJÁK, AZT ZUGJÁK NEKÜNK, HOGY
NE FELEJTSÜNK, MERT NEM
FELEJTHETÜNK!

Válasz