Alphonse „Al” Gabby May Capone („a Sebhelyes”), (USA, New York, Brooklyn, 1899. január 17. – Florida, 1947. január 25.) gengszter. (Nevének kiejtése: [kö-póun], l. [1]., vagy a magyaros-olaszos ejtés szerint: [ka-póne])

Nevét a „chicagói gengszter” kifejezés szinonimájaként ismerik az egész világon, s egyben a történelem leghíresebb bűnözője. 26 éves korára ravasz és éleselméjű bűnözővé vált, aki hatalmas pénz felett uralkodott, minden idők egyik leghatalmasabb bűnvezéreként markában tartotta egész Chicagót, a város rendőreinek mintegy fele az ő alkalmazásában állt. A Capone-bűnszervezet kb. ezer tagot számlált, alvilági tevékenységeit főleg szeszcsempészetre, szerencsejátékra és prostitúcióra korlátozta. Capone az 1920-as évek végén az FBI tíz legkeresettebb bűnözőjének (Most Wanted) listájára került. Ugyan soha egyetlen gyilkosságot sem tudtak rábizonyítani, de adócsalás miatt végül 1931-ben sikerült börtönbe záratni. Az atlantai szövetségi börtönben kezdte büntetésének letöltését, de 1934-ben (biztonsági okokból) átszállították az Alcatrazba. Rabsága éveiben egészsége megromlott, elméje kezdett elborulni, szifilisze részleges bénulást okozott szervezetében. 1939 novemberében, 11 éves börtönbüntetésének letöltése után, a félig roncs Caponét szabadlábra helyezték. Már nem volt a régi, hatalmát soha többé nem tudta visszaszerezni, visszavonultan élt, 1947 januárjában agyvérzést majd tüdőgyulladást kapott, melyből már nem épült fel. Nem sokkal 48. születésnapja után, 1947. január 25-én halt meg.

A mai szervezett bűnözés alapjait tulajdonképpen Al Capone fektette le. Ennek fő motorja a korrupcióban rejlett, amelyet Capone előszeretettel használt.

Az 1894-ben emigrált nápolyi szülők – Gabriele Caponi (1865–1920) és felesége, Teresina „T(h)eresa” Raiola (1867–1952) – kilenc gyermeke közül negyedikként látta meg a napvilágot 1899. január 17-én, New Yorkban, apja a Caponi nevet később Caponéra cserélte, mert az amerikaiak folyton így ejtették. Mivel abban a nyomornegyedben, ahová költöztek, számos más nemzetiség is élt, így a családok egymás és az őket körülvevő amerikaiak sovinizmusának is ki voltak téve, ezért Capone nem szerette ha olasznak nevezik és mindig azt mondta, hogy szülei is az Egyesült Államokban jöttek világra, nem külföldön. Ennek ellenére a családjával mindig nápolyi nyelven kommunikált.

Mivel elég szokatlan volt „foglalkozásához” az Alphonse keresztnév, ezért ő maga is, sosem szerette, ha így szólítják, helyette inkább a rövid Al nevet viselte szívesen.

Az általános iskola hatodik osztályában megverte egyik tanárát, s miután viszonzásul az igazgató őt verte meg, végleg otthagyta az iskolát, tizenévesen munkába állt. Többek között bolti eladóként, tekepályán, lőszergyárban és könyvkötőnél is dolgozott, majd hamarosan csatlakozott a hírhedt Five Points Bandához, melynek vezetője – Al későbbi példaképe – Frankie Yale volt. Legjobb barátja, Lucky Luciano is vele tartott, aki később szintén az alvilág egyik híres-hírhedt alakjává vált. Capone tízes évei végén Yale brooklyni Harvard Inn nevű bordélyházában dolgozott csaposként és kidobóként, ahol a „Sebhelyes” gúnynevet kapta, miután egy lány miatt kitört verekedésben egy Frank Gallucino nevű huligán késsel megvágta arcának bal felét. Később azt nyilatkozta a riportereknek, hogy a sebhelyét az „Elveszett Hadsereg”-ben, az első világháborúban szerezte, pedig katona sem volt soha. Ugyan 1917-ben behívót kapott, de kezelhetetlen magatartása miatt hamar elküldték a hadseregtől.

1918-ban Capone feleségül vette a nála két évvel idősebb Mae Coughlint,^[1] egy ír lányt, majd Brooklynba költöztek, és még abban az évben megszületett fiuk, Albert „Sonny” Francis Capone. 1919-ben A Long Island-i Amityville-be költöztek, még mindig Frankie Yale 'alkalmazottjaként'. 1919-ben két gyilkossági per miatt kényszerültek áttelepülni Chicagóba, ahol John Torrio keze alá került. Torrio azonnal felfedezte Capone tehetségét és mikor végleg összeveszett „Nagy” Jim Colosimóval, (Torrio szeszcsempészettel akart foglalkozni, de Nagy Jim akkor már úgy meggazdagodott a prostitúcióból, hogy nem látta értelmét a terjeszkedésnek és nem engedte), elhatározta, hogy megöleti nagybátyját. Caponéval megtervezték Colosimo likvidálását. Míg ők megdönthetetlen alibit szereztek maguknak, egy bérgyilkos elvégezte a 'piszkos munkát'.

A Torrio–Capone duó hamarosan hatalmas erőre tett szert, akik nem működtek velük együtt, azok véres háborúra számíthattak. 1924-ben az ellenszegülő ír Északi Oldali Banda (North Side Gang) vezérét, Dion O’Baniont megölették a brooklyni Frankie Yale segítségével, de O’Banion halálával nem tudták felmorzsolni a North Side Ganget, több évig tartó háborúba bonyolódtak velük. Torrio egy ellene irányuló gyilkossági kísérletben súlyosan megsebesült, melyből csak nagy nehezen épült fel. A fokozódó problémák, az elharapódzó erőszak és a halálközeli élmény visszavonulásra kényszerítette Torriót. Miután 1925-ben kijött a kórházból úgy döntött átadja hatalmát Caponenak: „Al, most már mindenem a tied!” Torrio a harmincmillió dollárjával előbb visszatért Olaszországba, majd 1934-ben Capone tárgyalására Brooklynba, ahol azután politikusként tevékenykedett hátralévő életében, tanácsadóként segítve a szervezett bűnözést.

A Négy Kettes nevét az épület címe adta: South Wabas sugárút 2222. 1919 végén egy kerek képű, kövér figura álldogált előtte. Ryler Cooper újságíró később így emlékezett vissza: „Sokszor láttam ott sétálgatni téli éjszakákon, feltűrt gallérral, kezét mélyen a zsebébe süllyesztve, miközben azt motyogta a járókelőknek, hogy van néhány szép lány odabenn.”

A fiatalember Al Capone volt, akkor még Johnny Torrio embere, többek között a bordélyházi kuncsaftszerzés is az ő feladatai közé tartozott. A Négy Kettes egy ideig a maffia főhadiszállása volt, ahova csak a maffia tagjai léphettek be az acélráccsal elkülönített ajtón. Az első emeleten szalon, a második és a harmadik emeleten szerencsejáték-termeket üzemeltettek, a negyedik emeleten pedig színvonalas bordélyház működött. A pincében számos gyilkosság történt, miután évekkel később felfedezték a lejáratot, a rendőrség biztos volt benne, hogy rengeteg gengsztert itt tüntettek el. A szomszédos Frolics Klub komoly konkurenciát jelentett a Négy Kettesnek, mely ugyanazt nyújtotta, mint a Négy Kettes, de alacsonyabb árakon.

A megoldást az egyik gyilkosságból származó holttest jelentette, melyet a Frolics Klub kemencéjébe tuszkoltak, majd tárcsázták a rendőrséget, és bejelentették, hogy a szomszédban illegális krematórium működik. A szirénákkal kiérkező rendőrség berobbant a klubba, és a pincében megtalálták a megégett holttestet. Azonnal bezáratták a helységet és, bár több tetemet nem találtak, a klub soha többé nem nyitott ki. A Négy Kettesben hatalmas partival ünnepelték meg az eseményt.

AlCapone egy rendőrségi felvételen, 1931-ben

Torrio visszavonulásával a 26 éves Caponénak hirtelen egy ezer emberből álló csapatot és háromszázezer dollárnyi forgalmat kellett ellenőrzése alatt tartania és be kellett bizonyítania, hogy más kisebbségekkel (zsidók, írek, lengyelek) is együtt tud dolgozni. Soha nem adta tanújelét annak, hogy bárkit hátrányos megkülönböztetésben részesítene vallása, faji vagy nemzeti hovatartozása miatt, ennek valószínűleg az volt az oka, hogy olyan negyedben nőtt fel, ahol nem csak olasz eredetű, hanem sok más országból érkezett bevándorló is lakott. Talán ő volt az első, aki először alkalmazta különbségtétel nélkül embereit.

A politikai, üzleti és társadalmi élet szereplőivel való rendszeres érintkezései révén lassan kezdett beépülni a közéletbe. Alvilági tevékenységét főleg szeszcsempészetre, szerencsejátékra és prostitúcióra korlátozta, úgyszólván a közösséget „szolgálta”.

Caponét olyan emberek vették körül, akikben megbízott, mindent megadott embereinek, egészen addig, amíg hűségesek voltak hozzá, és nem csapták be. Rivális bandákkal szövetkezett, akik hittek ígéretében, hogy vezetése alatt ők is felvirágozhatnak. Folyamatosan bérgyilkosok célpontja volt az 1920-as években, számtalan alkalommal rálőttek, de életét nyugodtan rábízhatta testőreire. Egyik ilyen alkalommal, 1926-ban, O’Banion emberei több, gépfegyverekkel felszerelt kocsit küldtek a Hawthorne Innbe, Capone cicerói főhadiszállására. Al sértetlenül megúszta: testőre lenyomta az étkező padlójára, és testével védelmezte.

Egymás után intézte el ellenségeit, különösen a North Side Ganget, leghíresebb gyilkossága, amit saját kezűleg követett el, egy árulás résztvevőinek a lemészárlása volt. Mikor a Hop Toad Giunta és két fegyverese függetleníteni akarták magukat – minek érdekében ellenségeivel is együttműködtek a vezér elpusztítását tervezve –, Capone meghívta az árulókat a tiszteletükre adott bankettra, majd a parti tetőfokán elővett egy buzogányt, amely ajándéknak volt becsomagolva, és mindegyiknek szétverte a fejét. Egy másik eset alkalmával az Illinois állambeli Cicero polgármestere egyszer olyan intézkedést hozott, melyet nem egyeztetett előzőleg vele: Al a városháza lépcsőjén ütni és rugdosni kezdte a helyszínen lévő rendőrtisztek felügyelete mellett.

Wisconsin állam

A Silver Street a Capone-banda bűnözési körzete volt az 1920-as években a Wisconsin állambeli Hurley-ben. Legnagyobb része másodosztályú lokálokból állt, ahol a Kanadából hozott lányoknak a lopás „művészetét” oktatták. Miután kitanították, szétszórták őket szerte a városban és az országban.

A legtöbb kanadai elcsalt lány azt hitte, hogy táncosnői állásra hívják, de megérkezésükkor közölték velük, hogy a munkát már más lány kapta meg. Legtöbbjüknek annyi pénze sem volt, hogy visszafordulhasson, ezt használták ki. Hamar kitanulták a gyors lenyúlás művészetét, hogy miután leitatták, hogyan szedjék ki a páciens zsebéből a tárcát, vegyék ki a pénzt, és csempésszék vissza ugyanoda. Azokat a lányokat, akik nem akartak ebben részt venni, prostitúcióra kényszerítették.

A szökni próbáló lányok megtorlása verés volt, késelés, vagy ha példát akartak statuálni, savval arcon öntés. Legtöbbjüket kábítószerfüggővé tették, hogy könnyebben kezelhetővé váljanak. A táncosnői állás álmából sztiptíztáncosnői rémálom lett. A Silver Street-i üzlet időközben elsorvadt, a második világháború után a bordélyházak helyett független call-girl hálózatok jöttek létre.

Chicagóban 1929-re egyetlen veszélyes riválisa, George „Bugs” Moran maradt. Likvidálását február 14-ére, Valentin napra időzítette. Frank „Géppuska” McGurn ötlete nyomán Morant és embereit egy jó üzlettel kecsegtetve a Lincoln Park közelében található S-M-C Cartage Company garázsába csalták, ahol Capone bandájának tagjai rendőrruhába öltözve rájuk rontottak, és igazoltatás címén a falhoz állították őket, arccal a fal felé, majd lőttek. Hét embert (Adam Meyert, Al Weinshanket, James Clarkot, John Mayt, valamint a Gusenberg fivéreket és dr. Reinhardt H. Schwimmert, egy maffiarajongó látszerészt) végeztek ki, akik semmilyen ellenállást nem tanúsítottak, mindvégig azt hitték, rutin ellenőrzés folyik. Capone szerencsétlenségére azonban Moran nem volt közöttük, elaludt, így elkésett a találkozóról, éppen a saroknál fordult be, mikor észlelte, hogy mi történik odabent. Moran az ügyben indult nyomozás során egyszer ezt mondta: „Csak Capone képes így ölni.” Kezdetben azt hitték, Moran embereit valódi rendőrök mészárolták le, de Calvin H. Godard törvényszéki fegyverszakértő megvizsgálva a lövedékeket, egyértelműen megállapította, hogy azok nem származhattak rendőrségi pisztolyokból. A gyilkos fegyverek egy évvel később kerültek elő a profi bérgyilkos Fred Burke otthonából, aki köztudottan Capone bandájához tartozott. Noha számtalan vádemelés történt, a Valentin-napi mészárlás tetteseit sohasem sikerült kézre keríteni.

Ugyanebben az évben zajlott le az Atlantic City-beli konferencia, a nemzeti bűnözői szindikátust megelőző alvilági megállapodás. A tárgyalásoknak Nucky Johnson, a város alvilágának főnöke volt a házigazdája, aki garantálta, hogy nem lesz összetűzés a helyi rendőrséggel. Johnson álnéven regisztráltatta őket a Break Luxushotelben, azonban mikor a személyzet megpillantotta Caponét, Nig Rosent és társait, már mit sem értek az álnevek, egyszerűen nem engedték be őket. Mivel a gengszterek meg akarták őrizni inkognitójukat, elviselték a megaláztatást, ekkor csatlakozott a csoporthoz Johnson is, akire Capone azonnal rárivallt, amit heves és éles vita követett. Egyszer csak Johnson belökte Alt a limuzinba, és ráparancsolt a többiekre, hogy csatlakozzanak a karavánhoz. A kocsik a Ritz felé vették az irányt. A még dühös Capone letépkedte a Ritz falairól a képeket, és mindet Johnson lába elé vágta. Lucky Luciano így emlékszik vissza a történtekre: „Mindenki az őrület határán volt, és arra koncentrált, hogy valahogy lecsillapítsa Alt. Nos, így kezdődött a gyűlésünk.”

Caponét rengeteg támadás és kritika érte a Valentin napi mészárlás miatt, ezért, hogy az indulatokat enyhítse, belegyezett abba, hogy a találkozó végeztével rövid időre börtönbe vonul. A gyűlés sikeresen zárult, a végén ő és Johnson összeölelkeztek. Hamarosan Philadelphiába utazott, ahol fegyverrel való visszaélésért vád alá helyezték, majd elítélték. Rövid büntetését Pennsylvaniában ülte le meglehetősen kényelmes körülmények között. Tágas, egyszemélyes cellát kapott, melyet bebútoroztatott, volt ott szőnyeg, képek a falon, asztal és könyvespolc, konyhabútor, lámpák és egy értékes rádió, ráadásul – a többi börtönlakóval ellentétben – mindennap fogadhatott látogatókat. Telefon ugyan nem volt bekötve a cellájába, de az igazgatói irodában lévő készüléket bármikor használhatta, és ilyenkor természetesen egyedül hagyták.

Az 1920-as évek végén a helyi rendőrségnek nem volt semmi ötlete arra vonatkozóan, hogyan lehetne őt rács mögé juttatni. A feladat Frank J. Wilsonra, a Pénzügyminisztérium ügynökére hárult. Elmer I. Irey, az adóhivatal egyik főnöke azzal a javaslattal állt elő, hogy mivel több éven át nem nyújtott be visszaigénylést, Caponét a Legfelsőbb Bíróság 1927-es határozata alapján ítéljék el, mely fenntartotta a jogot a kormány számára, hogy adót szedjen még illegális bevételek után is. Ehhez először is el kellett dönteniük, vajon bruttó bevételei meghaladják-e az évi ötezer dolláros adómentességi határösszeget, de Caponénak nem voltak bankszámlái, soha nem írt alá csekket és semmilyen számlát, valamint semmilyen ingatlan nem volt a nevén. Wilsonnak sikerült a banda belsejébe ügynököket építenie, mikor erős nyomás nehezedett Alra, az egyik besúgó ezt mondta róla: „Al úgy zabálta az aszpirint, mint a mogyorót, hogy legalább aludni tudjon.”

Hogy menekülni próbáljon, öt fegyverest utasított Wilson kivégzésére, a szövetségiek azonban megneszelték tervét és megpróbáltak hatást gyakorolni rá, hogy hívja vissza bérgyilkosait, de ő eltűnt, ezért a letartóztatására irányuló próbálkozások kudarcot vallottak. Az ügynökök Johnny Torrióhoz fordultak, aki éppen Chicagóban volt. Torrio megmagyarázta Caponénak, hogy a merénylet tervének lelepleződésével nem ajánlatos azt végrehajtani, így Capone visszavonta a gyilkossági parancsot. Az ügy bíróságra került, Capone főkönyvei a szövetségiek könyvelőinek kezébe, Capone maga pedig börtönbe.

Alcatraz

1934-ben szállították át az Alcatrazba atlantai börtönéből. Egyszer sorba állítottak a fodrásznál a rendszeres havi nyírás miatt. A hatalmas Capone a sor elejére állt, James Lucas, egy texasi bankrabló elé. Lucas ráförmedt Caponéra: „Hé, seggfej, húzz vissza a sor végére!” Capone megfordult, és megsemmisítő tekintettel nézett végig Lucason: „Tudod, hogy ki vagyok én, szarházi?” – kérdezte. Lucas kikapta az ollót a fodrász kezéből, és a hegyét Capone zsíros nyakához szorította: „Ja, tudom ki vagy, hájpacni, és ha nem húzol vissza ennek a kibaszott sornak a végére, azt is tudni fogom, hogy ki voltál” – mondta. Capone ezután visszafogta magát.

Capone cellája

Capone nem törődött a börtönsztrájkkal, ami egy elítélt halála miatt tört ki, akitől a börtönigazgató szimulálás címén megtagadta a kezelést, és a mosodai munkahelyén maradt. Ezért rabtársai kiközösítették. A sztrájk letörése után a mosodában egy ismeretlen elítélt egy tolóablak ellensúlyát vágta a fejéhez, de egy másik rab félrelökte, s így a súly a karját találta el. Caponét új helyre rakták, a fürdőkabinokat kellett felmosnia, mire a rabok egyből felmosórongyos digónak kezdték gúnyolni. Egyszer Lucas mögé lopózott, és hátba szúrta, egy hétig feküdt kórházban, Lucas pedig magánzárkába került. Több próbálkozás is volt még, de Caponét mindvégig megvédték benti rabtársai. Ezek a történetek eljutottak az újságokhoz is, Capone felesége sikertelenül próbálkozott az államügyésznél, hogy férje másik börtönbe kerüljön át. Büntetése későbbi éveiben egészsége kezdett megromlani, elméje kezdett elborulni, szifilisze részleges bénulást okozott szervezetében. 1939. novemberében a 39 éves, félig roncs Caponét szabadlábra helyezték.

Al Capone sírja, Mount Carmel Cemetery, Hillside, Illinois, Egyesült Államok

Egy baltimore-i kórházban kezelték, majd a családja elvitte őt floridai birtokára, ahol életének utolsó nyolc évét töltötte, mentálisan világos és sötét periódusok váltakozásában. Capone kétséget kizáróan tudtán kívül már szenvedhetett kora ifjú kora óta valamilyen elmebetegségben, amit alátámasztanak, hogy elég gyakran voltak ok nélküli dühkitörései. Ez a betegség elhatalmasodott rajta a Sziklán eltöltött idők alatt és mikor kiszabadult a teljes idegrendszerét tönkretette.

Chicagói emberei gyakran meglátogatták, de már nem tudott visszatérni alvilági tevékenységéhez, sosem lett újra régi önmaga. A chicagói újságírók megkérdezték régi hűséges segítőjét, Zsírosujjú Guzikot, vajon Capone visszatér-e valaha a banda élére: „Al tiszta hülye” – volt a válasza. 1947. január 21-én agyvérzést kapott. Bár az öntudatát hamar visszanyerte, és egy időre jobban is érezte magát, de január 24-én tüdőgyulladást kapott, melyből már sosem épült fel, másnap, 8 nappal 48. születésnapja után, örökre megállt a szíve.

A sebhelyes arcú című film 1932-ben készült. Két jelentős film előzte meg, A kis Cézár és a Közellenség. A sebhelyes arcú keltette a legnagyobb hatást az Al Caponétól való félelem miatt. A sebhelyet pontosan ábrázolta, ám a hitelesség nem mindig volt pontos a filmben, különösen a főhőssel kapcsolatban. Capone elég erős hasonlóságot látott a filmben és magában felfedezni, ezért elküldte két bérgyilkosát, hogy derítsék ki az igazságot.

A forgatókönyvet Ben Hecht írta Howard Hughes stúdiója számára. Egyik éjjel kopogtattak Hecht Los Angeles-i hotelszobájának ajtaján, két sötét alak állt az ajtóban a forgatókönyv másolatával. „Te vagy az a fickó, aki ezt írta?” – kérdezték. Az író beismerte, hogy ő az. „Ez az anyag Al Caponéról szól?” – folytatták a faggatást. „Uramisten, dehogy! Nem is láttam Alt” – magyarázta Ben, majd felsorolta a gengszterek nevét, akiket még riporter korából ismert. Capone bérgyilkosai megnyugodtak. „Akkor O.K. Meg fogjuk mondani Alnek, hogy ez az anyag, amit írtál, más fickóról szól.”, majd az ajtóból visszafordulva még megkérdezték: „Ha ez az anyag nem Al Caponéról szól, miért »A sebhelyes arcú« a címe? Mindenki rá fog gondolni.” Ben találékony válasza ez volt: „Nos, pont ezért ez a címe, mivel Al egyike korunk leghíresebb és leglenyűgözőbb embereinek. Ha »A sebhelyes arcú« a film címe, mindenki meg akarja majd nézni, arra számítva, hogy Alről szól. Az üzletnek ezt a részét rendezői ügyességnek hívjuk.” Ezt a választ azonnal elfogadták a gengszterek. „Meg fogjuk mondani Alnek. Ki a faszom ez a Howard Hughes?” Ben megnyugtatta őket: „Neki semmi köze a dologhoz, pusztán ennek a kurafinak van meg a pénze hozzá.”. „Oké. A pokolba vele”' – válaszoltak a fiúk, és megbékélve távoztak.

Chicago városa a második világháború kitöréséig a filmet betiltotta.

Nagyon sokan még ma is tévesen azt hiszik, hogy Eliot Ness fogta el Caponét. Persze ez nem igaz, Ness találta ki a történetet, de már korábban is azzal akart híressé és gazdaggá válni, hogy leszámoljon a gengszterfőnökkel. Caponénak azonban nem volt ellenfél Ness, sőt többször bohócot csinált belőle, mivel Nesst egy-egy akciója során egy sereg újságíró és riporter követte, s akkor iszonyúan felsült.

Capone nem pusztán a szervezett bűnözés atyja, hanem ő alakította ki azt a máig élő gengszter divatot, amit a mostani maffiavezérek is éppúgy szívesen követnek. Capone korábban ki nem állhatta, ha a sajtó foglalkozik vele, de később rájött, hogy a népszerűség sokat javíthat hírnevén, sőt segítheti is a hatóságok elleni küzdelemben, mert akkor a közvéleményt maga mellé tudja állítani. Sokat állt fényképezőgép és kamera elé elegáns ruhában, megnyerő mosollyal és kedves magatartással. Kifejezetten népszerű lett így sokak körében. Népszerűségét fokozta, hogy a nagy gazdasági válság idején ételt osztott a rászorulóknak, amivel az emberek rokonszenvét akarta megnyerni, mikor bíróság elé állították. Valójában a közvélemény rokonszenve ellenére nem sikerült kihúznia magát a csávából, mert épp a hírneve okozta a vesztét. Köztudomású volt, hogy mi is a foglalkozása, ráadásul az adócsalás bűntettét még a vele rokonszenvező emberek többsége is egységesen elítélte.