Saját múltját is likvidálta Adolf Hitler,titkos ősei

Hetven éve, 1933. január 30-án tette le a hivatali esküt az újonnan kinevezett német birodalmi kancellár, Adolf Hitler koalíciós kormánya. A történészek azóta sem jutottak egységes álláspontra afelől, hogy miként válhatott egy nincstelen, Bécsben albérleti szobákban és hajléktalanszállón meghúzódó, képesítés nélküli osztrák fiatalemberből alig két évtized leforgása alatt Németország első számú vezetője, majd Európa diktátora. A választ több, közelmúltban megjelent Hitler-életrajz szerzője a vezér gyermekkorának és Bécsben eltöltött fiatalkori éveinek alaposabb vizsgálatától reméli. A számos új, eddig nem ismert vagy figyelmen kívül hagyott részlet segíthet megérteni – Churchill szavaival – a második világháborúhoz vezető események egyik "rejtélybe csomagolt talányát".

A tízéves Adolf Hitler a Leondingi Elemi Iskola tablóján 1899-ben. Középen, legfelül – már akkor is 

"Család nélküli ember vagyok, rokonok és ősök nélküli teremtmény. Kizárólag népem közösségéhez tartozom" – vallotta Adolf Hitler 1942-ben egyik titkára által feljegyzett monológjában. Bármennyire szerette volna azonban elterelni a figyelmet családjáról, Hitlernek számos rokona volt, akik jól ismerték a vezér gyermekkorát és névtelenségben töltött éveit. A Führer hivatalos önéletrajzát a Mein Kampfban írta meg még a húszas években, amikor a sikertelen müncheni puccskísérlet után egy időre börtönbe került. Ebben a művében anyján kívül szinte semmit nem írt családjáról, és életének korai szakaszát nem egyszer a tényekkel ellentétesen mutatta be. Rokonainak szigorúan megtiltotta, hogy - miután kezdett ismertté válni a neve – az újságírókkal szóba álljanak. 
A családi gyökereivel való szakítást annyira komolyan vette, hogy az Anschluss után a földdel tette egyenlővé szűkebb értelemben vett szülőföldjét. 
Brigitte Hamann történész Bécs és Hitler – Egy diktátor tanulóévei című, magyarul is megjelent könyve szerint "Adolf Hitler Ausztria megszállása után, 1938 augusztusában megparancsolta, hogy hatalmas katonai gyakorlóteret létesítsenek szülőföldje területén. A Döllersheim, Zwettl, Allensteig környéki katonai körzet a legnagyobb gyakorlótér volt Nyugat-Európában. A lakosságot kitelepítették, a falvakat lerombolták, még Stronest is, ahol Hitler apja és nagyanyja született. A Führer szó szerint minden nyomot igyekezett eltüntetni családja múltjából."

Fehér folt az életrajzon

Adolf Hitler apja, Alois Schicklgruber 1837-ben egy alsó-ausztriai kis faluban, Stronesban látta meg a napvilágot, Maria Anna Schicklgruber hajadon parasztlány törvénytelen gyermekeként. A kisfiút a szomszédos Döllersheim plébániáján keresztelték meg, ám a keresztlevélben az apa – Adolf Hitler apai nagyapjának – neve üresen maradt. Az életrajznak ez a fehér foltja – írja Ian Kershaw brit történész világsikert aratott kétkötetes új Hitler-életrajzában – "számos spekulációra" adott alkalmat az elmúlt évtizedekben. Ezek közül a leghírhedtebb Hans Franknak, Hitler személyes ügyvédjének a siralomházban papírra vetett állítása, miszerint Anna Schicklgruber Grazban egy Frankenberger nev? zsidó családnál szolgált szakácsnőként, ahol teherbe esett. Frank, akit Lengyelország volt főkormányzójaként ítéltek halálra, Szemközt a bitófával címmel megjelent emlékiratában azt írja, hogy Hitlert 1930-ban, még hatalomra jutása előtt megzsarolta egyik rokona. 
A zsarolólevélben azzal fenyegetőzött, hogy nyilvánosságra kerülhetnek úgymond "családunk történetének bizonyos körülményei", amelyek azt bizonyítanák, hogy Hitlernek "vajmi kevés joga van arra, hogy antiszemita legyen".
Hans Frank szerint Hitler megbízta őt, hogy titokban járjon utána a dolognak. A vizsgálat állítólag kiderítette: Hitler nagyapja annak a grazi zsidó családnak a fiatal sarja volt, ahol Anna Schicklgruber szolgált, és a Frankenbergerek tizennégy éven át tartásdíjat fizettek a kis Aloisért.
Történészek azóta utánajártak Frank állításának, és kiderítették, hogy abban az időben nemhogy Frankenberger néven, de egyáltalán nem éltek zsidók Alsó-Ausztriában. A képtelen történet mégis része lett a Hitlerrel kapcsolatos legendáriumnak, és némelyek ebben a titkos, szégyenlett ősben vélték felfedezni a Führer eszelős antiszemitizmusának okát.
Alois Schicklgruber életét viharok és tragédiák sorozata kísérte. Első feleségétől – aki jóval idősebb volt nála – elvált, és második házassága sem tartott sokáig, miután felesége az esküvő után egy évvel meghalt. A vámtisztviselőként dolgozó Alois negyvenéves elmúlt már, amikor úgy döntött, hogy megváltoztatja nevét: nevelőapja (Heidler) után a Hitler nevet vette fel. Ian Kershaw szerint Adolf Hitler később joggal mondhatta, hogy "apjának ez volt az egyetlen jó döntése", mivel egy "nemzeti hőst mégiscsak furcsa lett volna «Heil Schicklgruber» kiáltással köszönteni".

Feloldozás

Alois Hitler harmadszor is megnősült. Távoli rokonát, egyben nevelt lányát, az alig húszesztendős Klara Pöltzt vette el. A katolikus férfinak, hogy másod-unokatestvérét elvehesse, egyházi jóváhagyásra volt szüksége. Bár Ausztriában a linzi püspök először elutasította az idősebb Alois Hitler felmentését a kánoni tiltás alól, a férfi Rómába fellebbezett. A pápa végül megadta a hozzájárulást, és 1885. január 7-én a pár egybekelt. ("Utólag csak találgatni lehet, hogy mi történt volna, ha XII. Leó pápa nem adja meg az újraházasodáshoz szükséges diszpenzációt Adolf Hitler apjának" – jegyzi meg David Gardner brit újságíró, a Hitler utolsó rokonai cím? könyv szerzője.)
A házaspárnak egymás után három gyermeke született, azonban mind a három még kisgyermekként, kétéves kora előtt meghalt. Csak a negyedik gyermek maradt életben, egy kisfiú, aki 1889. április 20-án, egy fagyos nagyszombati nap hajnalán látta meg a napvilágot a német határ közelében fekvő Braunau am Innben. A csecsemő a keresztségben az Adolf nevet kapta.
Adolf Hitler korai éveiről alig maradtak feljegyzések. Anyja rajongásig szerette és védelmezte, különösen azt követően, hogy az Adolf után ötödikként megszületett gyermeke szintén meghalt. A hatodik gyermek, Paula megérte ugyan a felnőttkort, értelmi fogyatékosként azonban álnéven kellett élnie a Harmadik Birodalomban, miután bátyja a hírhedt "eutanázia-program" keretében elrendelte a gyengeelméjűek megölését. Mivel Adolf Hitler öt édestestvére közül négy gyermekként meghalt, egy pedig fogyatékos volt, genetikusok arra gyanakszanak, hogy a rokonházasság miatt a családot talán valamilyen örökletes terheltség sújtotta.

A tömeg a hadüzenet bejelentését ünnepli Münchenben 1914. augusztus 2-án. A bekarikázott képen Hitler, aki Bécsből költözött át a bajor fővárosba Fotók: Bayerische Staatsbibliothek

Anyja szeretetét Adolf viszonozta: "Apámat tiszteltem, anyámat viszont szerettem" – írja később a Mein Kampfban. Klara Plötz fényképét egész életében magánál tartotta, egészen a berlini bunkerben elkövetett öngyilkosságáig. Az erőszakos és naponta kocsmázó apa viszont rendszeresen megverte fiát, egy ízben annyira, hogy azt hitte, Adolf meg is halt. Hitler kancellárként gyakran mesélt titkárnőjének "anyja szeretetéről", míg apjáról azt mondta: "Indulatos ember volt, és gyorsan eljárt a keze."
Fennmaradtak ezekből az évekből a leondingi elemi iskola évkönyvei és Adolf Hitlernek a linzi dómban, 1904 pünkösdjén történt bérmálkozásáról szóló feljegyzés. Hitler édesanyja minden vasárnap részt vett a misén, apja viszont antiklerikális volt, és csak ünnepnapokon kísérte el Klarát és Adolfot a templomba. Anyja ösztönzésére nyolcéves korában Adolf a lambachi (a sok költözés során akkor éppen ezen a településen laktak) bencés apátság fiúkórusának az óráit is látogatta. Brigitte Hamann idézi könyvében Adolf Hitlert, aki később úgy emlékszik vissza a bencés kolostorbeli élményeire, hogy gyakran volt alkalma megrészegedni a rendkívül fényes egyházi ünnepségek pompájától. Hitler később is – noha gyakran beszélt kritikusan az egyházról – úgy vélte, hogy "remekül kihasználták az emberek természetes vágyát valami természetfelettire. Az egyház értette a módját, hogyan hasson az emberekre misztikus kultuszával; hatalmas, tekintélyes templomaival; magasztos zenéjével; ünnepélyes rítusaival és tömjénfüstjével." A vallás lényegéről azonban már más volt a véleménye. 1942-ben így emlékezett vissza tinédzserkorára: "Tizenhárom, tizennégy, tizenöt éves koromban már semmiben nem hittem."(Adolf Hitler: Monológok, 1942)

Nacionalizmus és gyűlölet

Az iskolában Adolf nem tanulmányi eredményeivel, inkább akarnokságával és a katonásdi iránt tanúsított érdeklődésével tűnt fel. Kedvenc könyve apjának a francia–porosz háborúról szóló képes albuma volt (ez volt Alois egyetlen könyve, bár Hitler utóbb a Mein Kampfban ezt már kiszínezte, és arról írt, hogy állandóan a "családi könyvtárt" bújta). Az iskolákról utóbb úgy emlékezett meg, hogy "elemi gyűlöletet érzett" tanárai és az intézményesített tanulás iránt. Egyetlen kivétel volt, történelemtanára, Leonard Pötsch, akitől csak úgy szívta magába a hősi német múltról szóló történeteket. Ian Kershaw szerint ő volt az első, aki felkeltette a tizenéves fiúban a német nacionalista és Habsburg-ellenes érzéseket.
Hitlernek imponáltak a reáliskola felső évfolyamos hallgatói, akik közül sokan tüntetőleg hangsúlyozták nagynémet érzelmeiket. Így írt róluk a Mein Kampfban: "Heil üdvözléssel köszöntek, és a császári himnusz helyett a figyelmeztetések és büntetések ellenére inkább a német himnuszt, a Deutschland über alles-t énekelték."
Adolf Hitlernek Linzben, a reáliskolában volt alkalma közelebbről megismerni zsidó diákokat, bár a négyszáz tanuló közül csak tizenhét fiú volt zsidó. Egyikük a Hitlerrel egykorú bécsi fiú, Ludwig Wittgenstein, a későbbi filozófus volt, aki 1903 és 1906 között járt a linzi iskolába – igaz, a többször bukott Adolfnál két osztállyal feljebb. Az iskola a korabeli osztrák viszonyokhoz képest nem diszkriminálta a más nemzetiség? diákokat, és a zsidó diákok is igyekeztek alkalmazkodni a többséghez, így a katolikusokkal együtt részt vettek a hittanórákon is. A későbbi fanatikus antiszemita diktátor a linzi évekről még így írt: "A reáliskolában megismertem ugyan egy zsidó fiút, akivel szemben valamennyien óvatosan viselkedtünk, gondolni azonban, akárcsak a többiek, semmit sem gondoltam erről." A zsidó családok száma a századforduló környékén nem növekedett a városban. A linzi zsidók többnyire a módosabb rétegekhez tartoztak, és nem volt közöttük egyetlen keletről származó (galíciai) sem. Keleti zsidókkal Hitler csak Bécsben találkozott először, és gyűlölete – mint később látni fogjuk – eleinte elsősorban velük szemben fogalmazódott meg.
Az előítéletek az osztrák város közéletében főként a cseh nemzetiségűekkel, a "szlávokkal" szemben éltek erősen. 
A linzi újságok szították az idegenellenességet: a bevándorlók elfoglalják a munkahelyeket, kisajátítják a földeket és növelik a bűnözést. "Linz főtere már régen a cseh nemzetiség? fiatalság gyülekezőhelye" – panaszkodott a nagynémet szellemiség? Linzer Fliegende cím? lap. Ez az újság a csehek mellett felemelte a szavát a soknemzetiség? monarchia többi nem német etnikuma, többek közt a magyarok ("hunok") ellen is – írja Brigitte Hamann. A zsidókról pedig ilyen mondatokat olvashatott a fiatal – és ebben az időben már szenvedélyes újságolvasó – Hitler: "Államot alkotnak az államban, saját törvényeiknek engedelmeskedve meg tudják kerülni az ország törvényeit." Vagy az ókori római történész, Tacitus gyakorta idézett mondását, miszerint "a zsidók az emberiség szégyenei."

A bukás

Adolf Hitler életében vízválasztónak bizonyult anyja súlyos betegsége és 1907-ben bekövetkezett halála. Hitler ekkorra már túl van egy megrázó csalódáson: a bécsi Képzőművészeti Akadémia elutasította a felvételre jelentkező tizennyolc éves linzi fiatalembert. Bár az előzetesen benyújtott munkák alapján az akadémia behívta próbarajzolásra Hitlert, ennek eredményét azonban elégtelennek minősítették. Az árván maradt Adolf (apja, Alois már korábban, 1903-ban elhunyt) az elutasítás ellenére úgy döntött, hogy a fővárosba költözik. Bécsben, a "népek Bábelében" – ahol 1908-tól az első világháború előestéjéig, 1913-ig élt – Adolf Hitler, maga mögött hagyva vidéken élő rokonait, új élményeket, inspirációt keresett ambíciói számára. 
A várt felemelkedés helyett azonban a teljes nincstelenség időszaka következett. Adolf Hitler 1910-re életének mélypontjára jutott: huszonhárom éves munkanélküliként egy hajléktalanszállón húzta meg magát, miközben mindennap a letartóztatás és kitoloncolás fenyegette.