Szerző: Tarján Tamás

1933. január 5-én kezdődtek meg a San Franciscó-i Golden Gate híd építési munkálatai, mely átkelő a San Francisco-öböl bejárata felett, a Csendes-óceán partján fekvő nagyváros és Marin megye között húzódik. A több mint 2,5 kilométer hosszúságú függőhíd négy év alatt, 1937 áprilisára készült el, átadása után pedig Amerika egyik legismertebb szimbóluma és San Francisco városképének meghatározó eleme lett.

Miután 1848-ban kitört a kaliforniai aranyláz, a Csendes-óceán partján fekvő San Francisco rohamos fejlődésnek indult, és metropolisszá terebélyesedve néhány évtized alatt meghódította a városról elnevezett félsziget egészét. Ezt követően a terjeszkedés látványosan lelassult, amit San Francisco elöljárói úgy akartak orvosolni, hogy célul tűzték ki a Golden Gate – aranykapu – névre keresztelt szoros túloldalának meghódítását. A merész vállalkozáshoz elengedhetetlen híd megépítésének ötlete így már 1869-ben bekerült a köztudatba, majd 1916-ban egy James Wilkins nevű egykori építészhallgató újra felvetette azt a San Francisco Bulletin hasábjain, mígnem a chicagói születésű Joseph Strauss évtizedes küzdelem árán a megvalósulás stádiumáig vitte az átkelő tervét. A Strauss és Michael O’Shaughnessy San Franciscó-i főmérnök által Golden Gate névre keresztelt híd megépítésének ugyanakkor számos gátja volt: a legnagyobb akadályt a természet szolgáltatta, mely a szorost 1270 méter szélesre és helyenként 150 méter mélyre teremtette, és hatalmas árapály-szintkülönbséggel, örvényekkel, valamint gyakran szinte áthatolhatatlan köddel sújtotta. Az átkelő megépítését azonban egyesek más szempontból is ellenezték: a kereskedők és a katonai stratégák a kikötő forgalmát és zavartalan működését féltették, míg a Southern Pacific Railway Corporation a kompforgalomból származó roppant bevételeit akarta megőrizni. Ezek az ellenérdekek pedig sokat nyomtak a latban, így például Strausst az 1920-as években több alkalommal is perrel fenyegették a Golden Gate híddal kapcsolatos tervek miatt.

A chicagói születésű mérnök azonban elég állhatatosnak bizonyult szándékában, így 1923-tól megkezdődtek az előzetes tárgyalások a híd megépítéséről, 1928 végére pedig az állam hivatalosan is kijelölte az építmény speciális körzetét. Strauss joggal hihette volna, hogy terve el van átkozva, ugyanis alighogy megteremtődött a lehetőség a munkálatokhoz nélkülözhetetlen pénz megszerzésére, kirobbant a nagy gazdasági világválság, ami több évre ellehetetlenítette az előrelépést. Bár a 100 millió dolláros előzetes költségvetés helyett a valóságtól kissé elrugaszkodott mérnök „csak” 17 milliót kért a Golden Gate híd megépítéséhez, kedvező ajánlata süket fülekre talált, ennek megfelelően pedig a Kalifornia állam által kibocsátott 30 millió dollár értékű részvény sem talált vevőre. A szükséges tőkére végül 1932-ig kellett várni, amikor a San Franciscó-i Bank of America elnöke, Amadeo Giannini átvállalta a munkálatok teljes költségét. Paradox módon tehát a természet adta nehézségeket könnyebben sikerült áthidalni, mint az anyagi problémákat, igaz, ehhez Joseph Strauss szakértelme már kevésnek bizonyult: bár a mérnök korábbi munkássága során több mint négyszáz felvonóhidat tervezett, a Golden Gate fölé megálmodott függőhíd acélszerkezetét nem bírta megbízhatóan elkészíteni. Strauss ezért hamarosan felvette a kapcsolatot Charles Alton Ellisszel, az Illinois Egyetem professzorával, illetve Leon Moisseiff New York-i mérnökkel, aki Ellisszel táviratban konzultált a hídszerkezet építéséről. Strauss később eltávolította a professzort állásából, azonban a férfi az építkezés befejezéséig ingyen is folytatta munkáját, és számításai segítségével biztosította a Golden Gate híd stabilitását; jóllehet, Ellis érdemeit 1937-ben nem ismerték el, napjainkban már az építmény tartósságát legnagyobbrészt neki tulajdonítják, hiszen Strauss „csupán” a szoros két partján álló roppant hídfőket tervezte meg. Az átkelő építésével kapcsolatban a felsoroltakon kívül még egy személyt meg kell említenünk: ő Irving Morrow, egy viszonylag kevéssé ismert San Franciscó-i építész, aki a Golden Gate híd külső kivitelezéséért felelt. Morrow ötlete volt a híd – és a város – védjegyévé vált sötét narancssárga szín, illetve a védőkorlát, az utcai lámpák és a gyalogjárdák Art déco stílusú kialakítása.

A munkálatok tehát a Bank of America nagylelkűségének köszönhetően már 1933. január 5-én megkezdődhettek, az anyagi stabilitásnak hála pedig alig több mint négy évvel később, 1937 áprilisában eredményesen be is fejeződtek. A szárazföldi szakaszokkal együtt több mint 2,5 kilométer hosszúságú átkelőt 1937. május 27-én nyitotta meg Angelo Rossi polgármester a forgalom előtt, miután előző nap 200 000 San Franciscó-i polgár sétált át rajta a szemközti Marin megyébe. Az építmény az elmúlt 75 évben Ellis pontos számításainak köszönhetően sértetlenül állta ki a metropolisban oly gyakori természeti katasztrófákat, miközben – Morrow terveinek hála – nem csak San Francisco, de az Egyesült Államok egyik legismertebb szimbóluma lett.