Piaf, Edith

Edith Piaf (eredeti nevén Edith Giovanna Gassion) 1915. december 19-én született Párizsban. Apja Louis Gassion akrobata, anyja Lina Marsa (valódi nevén Anita Mailland) utcai énekesnő volt, aki gyermekét anyjánál helyezte el, és többé nem törődött vele. Edithet 1917-ben apai nagyanyja, egy normandiai bordélyház szakácsnője vette magához. 1922-ben iskolaköteles lett, ám a bordélyházban élő kislányt kitiltották az iskolából, így ezentúl apjával dolgozott. Először csak kalapozott, később énekelt is. 1932-ben Louis Dupont kifutófiútól kislánya (Marcella) született, aki kétéves korában agyhártyagyulladás következtében meghalt. Edith elköltözött Duponttól, és újra az utcákon énekelt, este pedig a Place Pigalle-on egy kis mulatóban dolgozott. A nagy áttörés 1935-ben történt. Louis Leplée, a Gerny’s mulató igazgatója meghallotta az utcán éneklő Edithet, és leszerződtette. (Ő keresztelte Piafnak, ami párizsi nyelvjárásban verebet jelent.) Edith első fellépésével meghódította a mulató közönségét. 1936-ban lépett fel először széles nyilvánosság előtt egy jótékonysági előadáson, ezután kezdték nevét megismerni a szakmában, hangját lemezre vették, sanzonokat írtak számára. Felfedezőjét, Lepléet hamarosan meggyilkolták, Edith is gyanúba keveredett. Hiába bizonyult ártatlannak, felfelé ívelő karrierje megtört, mindent elölről kezdett kezdenie. Külvárosi mozikban szerepelt, rövid időre Nizzába utazott, majd ismét az utca következett volna, ha nem találkozik Raymond Assoval. Ő teremtett igazi művészt Edith Piafból. Három évig tanította, nevelte, irányította, sanzonokat írt neki, összeismertette Marguerite Monnot-val, későbbi sikereinek szerzőjével, és kiharcolta neki az első revüszínházbeli fellépést. 1939-ben az ABC-ben, Párizs legrangosabb revüszínházában lépett fel, és elismerő kritikát kapott. Megismerkedett Jean Cocteau-val, aki élete végéig kitartó barátja lett, színdarabot is írt számára. 1940-ben sikerrel mutatták be a kétszemélyes drámát, a Le Bel Indifférent-et (A közönyös szépfiú). Piaf partnere Paul Meurisse volt. A Második Világháborúban Piaf állandó szereplője volt a Vöröskereszt jótékonysági díszelőadásainak, fogolytáborokba járt, sok ártatlan ember menekült meg segítségével. 1941-ben játszotta első filmszerepét, a Monmartre Sur-Seine-ben (rendezte Georges Lacombe). Forgatás közben ismerkedett meg Henry Contet-val, számtalan világhírű sanzonjának szövegírójával. Contet formálta „nagy Piaf”-fá. 1944-ben a Moulin Rouge-ban lépett fel, és előénekesnek egy addig ismeretlen fiatalembert ajánlott - Yves Montand-t. Első felfedezettje pályáját úgy egyengette, mint annak idején az övét Asso. A fiatal énekes hamarosan a párizsi Théatre de l’Étoile-ban óriási sikerrel mutatkozott be. 1945-ben kezdték forgatni Edith következő filmjét, az Étoile sans lumiére (Csillag fény nélkül) címűt, partnere Montand volt. 1946-ban Görögországban vendégszerepelt, 1947-ben következett Amerika. Nagy sikert aratott, évekig visszajárt New Yorkba. 1947-ben itt ismerkedett meg élete nagy szerelmével, Marcel Cerdan bokszvilágbajnokkal. 1949-ben a bokszoló repülőgép-szerencsétlenségben meghalt. Edith élete Cerdan halálával megtört. Miközben pályája egyre magasabbra emelkedett, magánéletében elvesztette tartását. Következett az ital, majd egy 1951-es autóbaleset után rászokott a morfiumra. 1951-ben újabb színdarabban szerepelt, Marcel Achard La P’tite Lili című zenés vígjátékában, újabb felfedezettjével, Eddie Constantine-nal. Charles Aznavour tehetségét is ő ismerte fel. 1952-ben Edith házasságot kötött Jacques Pillsszel (René Victor Eugéne Ducos), a neves sanzonénekessel. Az egyházi esküvőn New Yorkban Edith tanúja Marlene Dietrich volt. 1953-ben Edith állapota megromlott, 1953 és 1955 között többször vonult be magánklinikára. 1956-ban New Yorkban lépett újra színpadra, ezúttal a Carnegie Hallban, ami minden zenész legnagyobb megmérettetése. Óriási sikert aratott, a közönség percekig felállva ünnepelte. Ebben az évben négyévi házasság után elvált Pillstől. Párizsban az Olympia színpadán lépett fel, majd 1957-ben újból Amerika következett, pályája leghosszabb turnéját töltötte ott. 1958-ban Párizsban ismét az Olympia várta, majd egy újabb filmfőszerep, a Les Amants de demain (A holnap szerelmesei, Pierre Brasseur). 1959-ben négy évadra szóló szerződést kapott New Yorkban a Waldorf Astoriában. Időközben fizikai állapota egyre rosszabb lett. Visszatért a kábítószerhez és az italhoz. Újabb autóbalesete után egy hónapos késéssel kezdte meg amerikai vendégszereplését, amelynek szenzációs sikere volt Georges Moustaki: Mylord című sanzonja. 1960. február 20-án Edith összesett a Waldorf Astoria színpadán. Azonnali műtéten kellett átesnie. Egy hetes kórházi kezelés után visszatért a színpadra, a sajtó és a közönség viharos ünneplése közepette. Még ebben az évben visszautazott Párizsba, ahol újra autóbalesetet szenvedett. Nyári turnéját több törött bordája ellenére – és újra morfiummal – énekelte végig a Cote d’Azur-on. Keze – a színpadon önálló életet élő keze – is deformálódott már, fésülni, itatni, etetni kellett. Ilyen állapotban utazott el Stockholmba, itt a színpadon megint összeesett. Külön repülőn utazott vissza Párizsba, ahol epeműtéten esett keresztül. Sajnos a New York-i műtét alkalmával kiderült, hogy Edith Piafnak rákja volt. Élete immár csak kikötő volt két kórház között. Állandó ápolónő volt mellette, izületi fájdalmai miatt már járni is alig tudott. Októberben mégis vidéki turnéra indult. Az „Öngyilkos turnén” új szerzőt avatott, Charles Dumont-t. Ő írta a Nem, nem bánok semmit című sanzont. Edith minden testi fájdalma ellenére kitartott a turnén. Utána a mentők egyenesen a meudon-i klinikára vitték. Mégis, fellépése 1961-ben az Olympia színpadán pályája talán legnagyobb csúcsa volt, és amikor elénekelte Monnot és Rivgauche sanzonját, a Les Blouses blanches-t (Fehér köpenyek), hosszú csend támadt a nézőtéren, és életében talán a leghosszabban ünnepelték. Ez év áprilisában indult belgiumi turnéjára. Ezt azonban nem sikerült befejeznie. Bélműtétet hajtottak rajta végbe kétszer is. 1962-ben tüdőgyulladással szállították újra kórházba. Itt mindennapos látogatója volt egy görög származású fiatalember, akit Edith Theo Saraponak keresztelt. Szeptemberben együtt indultak turnéra, októberben feleségül ment hozzá. 1963-ban Edith mintha visszanyerte volna régi erejét. Fellépett Brüsszelben, Párizsban és Lille-ben. Ám ez év áprilisában megint kiújultak egészségügyi problémái, és októberben 11-én hosszú szenvedés után meghalt. Franciaország legnagyobb sanzonénekesnőjét temetésén negyvenezren siratták a párizsi Pére Lachaise temetőben.