Szeretettel köszöntelek a Öttevény klub közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Öttevény klub vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Öttevény klub közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Öttevény klub vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Öttevény klub közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Öttevény klub vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Öttevény klub közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Öttevény klub vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Kis türelmet...
Bejelentkezés
1236. Julianus barát visszatér
| 1236
december 27. - Julianus barát visszatér Keletről a távoli magyarok
létezésének és a mongolok közeledtének hírével. Julianus barát egy
magyar Domonkos-rendi szerzetes volt, aki Gerhardusszal és még néhány
szerzetestársával két utazást tett, hogy megkeresse a magyarok őshazáját
keleten. A Julianus barát két útjáról készült feljegyzéseket a vatikáni levéltár őrzi. Az első útról (1235-1236) Pater Richardus - valószínűleg Julianus felettese - írt jelentést, a második útról (1237-1238) maga Julianus írt feljegyzést (,,Levél a tatárok életéről"). A kéziratokat Cseles Márton magyar jezsuita fedezte fel újra a vatikáni levéltárban, 1695-ben. A III. Honorius pápa által 1216-ban engedélyezett Szent Domonkos-rend Magyarországon 1221-ben kezdte el működését a Bolognában kánonjogot tanult, majd hazatért Paulus Ungarus (Magyarországi Pál) munkássága révén. A Pál atya által szervezett rendtartomány sikeres volt, mert pár év múlva már képes volt misszionáriusokat küldeni a Szörénységbe, majd a Keleti-Kárpátokon túlra, a kunok földjére. Ez utóbbiak nem örültek a térítő papok érkezésének, visszaűzték őket. Azonban, a mongolok 1222-23-ban nagy támadást indítottak nyugat felé, és emiatt a kunok nagy része a Dnyepertől nyugatra menekült. Maga Bejbarsz (Barc) kun fejedelem is megkeresztelkedett, és elismerte a magyar király fennhatóságát. 1228-ban a kun területek névleg már Béla erdélyi herceg, a későbbi IV. Béla (1235-1270) kormányzása alá tartoztak. 1229-ben Róbert esztergomi érsek felállította a Milkói kun püspökséget (kb. a mai Csángóföldön). Bélának további expanziós tervei voltak, és a keletről menekülő kunoktól is valószínűleg kapott információkat az óhazában maradt magyarokról. Így felmerült az ő felkerésüknek a kérdése és a keresztény hitre térítése. 1231-1234 között Ottó barát negyedmagával a Dnyeper-Donyec vidékéig jutott, de csak egyedül tért haza nagybetegen, miután kereskedőnek álcázta magát. Feljegyzéseket nem hagyott, de a hazatérése utáni 8 nap alatt, amennyit élt, beszámolt utazási tapasztalatairól. Elsőként hozott hírt a keleti magyarokról, akik közül néhánnyal találkozott, és elmondták neki, merre laknak az óhazában maradt magyar törzsek. Ottó tehát közvetlenül előkészítette Julianus barát első útját. Julianus negyedmagával indult útnak 1235. május elején az Esztergom melletti Újfaluból [4] Konstantinápoly felé. Ott hajóra szálltak, áthajóztak a Fekete-tengeren, és valószínűleg a mai Tamanynál kötöttek ki. Innen kelet felé vették útjukat, és eljutottak Torgikánba, az alánok városába, ahol fél évig vesztegeltek. A helyzetük nem lehetett valami rózsás, mert a négy szerzetes közül kettő feladta a küzdelmet, és visszaindultak Magyarországra. Julianus Gerhardusszal maradt, akivel északi irányba indultak el, 37 napot gyalogoltak sivatagos területeken keresztül, míg egy Bunda nevű iszlám városba nem értek. Itt Gerhardus meghalt. Julianus egyedül folytatta útját; a túlélés érdekében egy muzulmán pap szolgálatába állt, és annak kísérőjeként jutott el Volgai Bolgárországba (kb. a Volga-Káma-Bjelája-Ural folyók által határolt terület). ,,Annak az országnak egyik városában, amely - mint mondják - ötvenezer harcost tud kiállítani, a barát egy magyar asszonyra akadt, akit éppen arról a földről adtak férjhez erre a tájra, amelyet ő keresett. Ez (az asszony) megmagyarázta a barátnak, milyen úton kell mennie s azt állította, hogy két napi járóföldre kétségtelenül megtalálja azokat a magyarokat, akiket keres." Az asszony útmutatásai alapján Julianus folytatta útját, és ráakadt az őshazában (Magna Hungaria) maradt magyarokra. Az elválás óta eltelt közel 800 év ellenére megértette nyelvüket. Itt olyan híreket szerzett, hogy a keleten lakó mongolok megtámadni készülnek Európát. Hazatérve beszámolt tapasztalatairól IV. Béla királynak. Julianus élményeit az őshazabeli magyarokról és az ottani állapotokról, némi elfogultsággal, Richardus barát jegyezte le, és küldte el Rómába: ,,Pogányok. Istenről semmi fogalmuk sincs, de bálványokat sem imádnak, hanem úgy élnek, mint a vad állatok. Földet nem művelnek, ló-, farkas- és efféle húst esznek, lótejet [kumiszt, azaz erjesztett kancatejet] és vért isznak. Lóban, fegyverben bővelkednek s a hadakozásokban nagyon vitézek. A régiek hagyományaiból tudják, hogy azok a magyarok tőlük származtak, de hogy (most) hol laknak, nem tudták. A tatár nemzet szomszédos velük. Mikor ezek a tatárok hadakoztak velük, nem tudták leverni őket az ütközetben, sőt az első csatában (a magyarok) verték meg azokat. Ezért is szövetséges társaikká választották őket és így egyesülve tizenöt országot egészen elpusztítottak. A magyarok földjén találkozott a nevezett barát tatárokkal, sőt a tatár fejedelem követével (is). Ez magyarul, oroszul, kúnul, németül, bolgárul és tatárul beszélt, ugyancsak ez mondta, hogy a tatár sereg, amely akkor öt napi járóföldre volt tőlük, Németország ellen akar vonulni, csak egy másik seregre várakoznak, amelyet a fejedelem a perzsák elpusztítására küldött ki. Ugyanő mondta azt is, hogy a tatárok földjén van egy nagyszámú nép, minden emberi fajnál nagyobb és magasabb s olyan nagyfejű, hogy fejük - látszatra - egyáltalán nem is illik testükhöz. Ez a nemzet ki akar törni országából és hadakozni szándékozik mindazok ellen, akik ellenük akarnak szegülni s el akarnak pusztítani minden országot, amelyet csak meghódíthatnak." Julianus kevesebb, mint egy hónapot töltött Magna Hungariaban, de ez alatt az idő alatt is bizonyára sok tapasztalatot összegyűjtött és nagy vendégszeretetnek örvendett. Gyors hazatérésének okát páter Richardus így írta le: ,,egyrészt azért, mert ha azok a pogány országok s a rutének földje, amelyek a keresztény- és ezen magyarok közé esnek, meghallanák, hogy emezeket is a katolikus hitre térítik, nem vennék (ezt) szívesen és a jövőben minden utat elzárnának: attól tartván, ha sikerülne ezeket amazokkal a kereszténység által összekapcsolni, valamennyi közbeeső országot meghódítanák. Másrészt (meg) azért, mert meggondolta, ha ő rövid időn belül meg találna halni, vagy elbetegesednék, munkája füstbe menne, minthogy sem egyedül nem boldogulhatna közöttük, sem a magyarországi barátok nem tudhatnák, hol van ez a nemzet.". Julianus nem Konstantinápolyon keresztül tért haza, hanem 1236. június 21-én indult és az ottani magyarok által leírt, a kijevi kereskedők által is használt rövidebb utat választva Rutén- és Lengyelföldön átkelve 1236. december 27-én érkezett vissza Magyarországra. A volgai bolgár főurak nem tudtak egységbe tömörülni, és 1236-ban vereséget szenvedtek Batu kán és hadvezére Szubutáj kb. 130 000 fős seregétől (Bilär, Bolgár, Szuár, Szükätaul és egyéb erődítmények bevétele). A lakókat megölték vagy rabszolgasorba hajtották. Volgai Bolgárország a Dzsocsi ulusza, a későbbi Arany Horda része lett. Julianus barát 1237-ben megpróbált visszatérni az általa Magna Hungarianak nevezett magyar őshazába, de csak Moszkvától valamivel keletebbre jutott, mert előző úticéljának területét a betörő mongolok közben elpusztították (lásd: Tatárjárás). Egy levéllel tért haza Batu kántól, amelyben a mongol kán feltétel nélküli megadásra szólította fel a magyar királyt. A Magyar Nemzet 2002. március 23-i számában Obrusánszky Borbála ,,Megtalálta-e a magyarokat Julianus barát?" c. írásában hiányolja Julianus beszámolóinak magyarokra vonatkozó részéből a konkrétumokat, majd a következőket írja: ,,Julianus barát minden valószínűség szerint nem a magyarok felkutatására, hanem más célból indult el kelet felé. Valószínűleg - ahogyan a második jelentése is mutatja - egy új birodalomról, a mongolról próbált meg információkat szerezni feltehetően a pápai állam számára. A nyugat-európai udvarokat és a pápaságot ugyanis nagyon foglalkoztatta az 1220-as évektől Európa határvidékein megjelent új nép, hatalmas birodalom, amely keleten legyőzte a mohamedánokat, ezért a keresztény uralkodók megpróbáltak vele kapcsolatot létesíteni, hogy a mongol uralkodókat rávegyék egy közös szentföldi hadjárat indítására. A Julianus-kérdés tisztázása a megfelelő források hiányában nehézkes: nem tudni, milyen információkkal látta el királyát, IV. Bélát, valamint IX. Gergely pápát. A tatárokról szerzett értesüléseinek megörökítése viszont fontos forrásul szolgál a mongolok történetét kutatók számára." Erdélyi István szerint is: ,,Mielőtt Julianus és három szerzetestársa elindult kelet felé, találkozott Ottó baráttal, aki közvetlenül előttük már megkísérelte megtalálni a távolban maradt magyar népcsoport leszármazottait. Julianus barát, három társával, nem a magyar őshazát vagy Magna Hungariát ment felfedezni, hanem térítőútra vállalkozott." Mindemellett tény, hogy Julianus beszámolóiban nagy figyelmet szentelt a keleti magyaroknak, és nem szorítkozott a tatárok katonai potenciáljának leírására. Útvonalát is úgy választotta meg, hogy Magna Hungariába jusson. Egy profi kém valószínűleg kereskedőnek álcázva magát egyenesen a Mongol Birodalom központja felé vette volna útját, mint ahogy tették ezt a Julianust követő nyugat-európai követek és misszionáriusok. Julianus barát volt az első, aki hiteles tudósításokkal láttal el a Szentszéket és közvetve a nyugat-európai uralkodókat a mongol készülődésről. Tapasztalatait más európai utazók is felhasználták, többek között Giovanni da Pian del Carpine, aki kísérői (Benedictus Polonus, C. de Bridia és a cseh Ceslaus) egy részével 1245-46-ban pápai követként utazott a mongol Güjük nagykánhoz; Ascelin 1247-ben, André de Longjumeau 1248-ban, majd 1253-1254-ben Rubruki Vilmos ferences barát a Szentföldön keresztes háborút vívó IX. Lajos francia király követeként járt Möngke nagykán karakorumi udvarában. |
||
|
|
|
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!